2015. február 1., vasárnap

Két nap idegbetegség után sikerült (majdnem) minden tárgyamat felvenni, hipphipphurrá. Nem kis hisztéria volt/van belőle, hogy megkavarták a tanköreinket: C1, C2, C3 csoportokba osztottak év elején, ezek alapján kellett felvenni az gyakorlatokat. Ez tök jól működött. Erre most kiderült, hogy a félévre a C3 lesz a nyelvi csoport, vagyis akiknek nincs nyelvvizsgájuk, ennek a csoportnak az óráit vegyék fel, akármelyik tankörben voltak eddig - a nyelvvizsgás C3asok meg... ahová tudják. Persze teljes volt a pánik és fejetlenség, vagyis még mindig az, de én már beküzdöttem magam a saját tárgyaimra, a többi nem igazán érdekel.

Találtam egy szabadon választható tárgyat, ami tényleg, komolyan érdekel - és egy időpontban van a tesivel. Még nem döntöttem el, a tesitől vagy a szabváltól válok meg, de valószínűleg a tesi kerül ki vesztesen.

Ma Medvegy szüleinél voltunk, és el akartunk jönni korábban, mert ma van Dorci szülinapja. Ezt persze nem mondhattuk meg. De ettől még eljöttünk korábban, és megünnepeltük a kis bucit.


Két éve van a világon ez a csodálatos kis feketefejű cicabuci.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése