Legyőzöm a világot

A tegnapi tesi valamit tönkretett bennem. Aki a szemembe meri mondani, hogy a reggeli testmozgás felfrissít, fejbe rúgom (de csak délután, mert reggel nem hajlik a lábam meg a derekam).

Valahányszor valaki írja, hogy "aki az akármit szereti, rossz ember nem lehet", egyből rákeresek Hitlerre, amint éppen csinálja azt a valamit. Én így vagyok vicces.

Korábban meséltem a közeli barátomról, aki elment innen a fenébe, és a rinyámról, hogy mi lesz most velem velünk. Lassan egy hónapja van kint, és nem akarom elkiabálni (bár nem hiszek az elkiabálásban, mint olyanban), de eddig egész jól bírjuk: én picsogok neki a szokásos hülyeségeimről, ő meg küld fotókat meg videókat, mennyi minden másképp működik Európán túl (még a zuhanyzó is bakker). Aztán ugyanúgy kibeszéljük az American Horror Story-t és hogy milyen gáz a pisiszex.

Ma megint rájöttem, hogy nem tudok másokat megérinteni, amikor körbe kellett állnunk és megfogni egymás kezét, és kb. öt perc után úgy remegett a kezem, mint egy Parkinson-kórosnak és csicsogott az izzadságtól. Nem tudom, ez probléma-e, de remélem nem kerülök megint ilyen kézfogdosós helyzetbe egyhamar.