Chatterbox

Vasárnap Stratfordba mentünk hármasban A Fiúkkal, még mindig ámulok, milyen természetesen simultunk egymás életébe, reggel kilenctől este hatig megállás nélkül beszéltünk, néha addig röhögtem, hogy már fájt. Aztán ma Nagydumással elmentünk az ebédszünetünkben matcházni (mármint én rábeszéltem, hogy fogadja el, hogy meghívom), ahol megkérdezte, hogy ugye én nem tervezek elmenni a cégtől, mert hát Szabadbölcsész változó intenzitással, de úgy egy éve folyamatosan munkát keres, jelenleg éppen egy újabb interjúról vár visszajelzést. Megnyugtattam, hogy nem, én jó vagyok itt, és a megkönnyebbülését látva kezdtem rádöbbenni, milyen felesleges volt attól félnem, hogy nem számítok nekik.

Aztán délután odajött hozzánk a menedzsere (megszakítva az értékes beszélgetést arról, hogy kinek mi a kedvenc zöldsége), hogy vissza kéne venni a pofázásból és ideje elkezdeni dolgozni, és azóta ezen fosok, hogy lehet feleslegesen aggódunk azon, hogy valamelyikünk elmegy a cégtől, ha mindkettőnket kibasznak a picsába, mert nem tudjuk befogni a szánkat. Pedig már éppen megnyugodtam, mert a reggeli 1:1 az én főnökömmel meglepően jó hangulatban telt és kivételesen nem lett megemlítve, hogy nem kéne annyit beszélni, de lőn, csak itt vagyunk megint.

Blogvember 30. - A Fiúk

/ezt a bejegyzést konkrétan hetek óta írom és újraírom és végül mindig piszkozatban hagytam, mert féltem. így a blogvember lezárására ma úgy döntöttem, nagylány leszek és kiteszem ezt a kis plátói szerelmeslevelet az új barátaimnak - de csak azért, mert tudom, hogy nincs esélyük megtalálni és amúgy sem értenék/

Beszéltük Szabadbölcsésszel, hogy hogyan is kezdtünk mi beszélgetni, amikor mindketten introvertáltak vagyunk és csak akkor nyitunk valaki felé, ha az illető teszi meg az első lépést - ő nem emlékezett pontosan, de én igen, mert én voltam az, én kezdtem először nagyon-nagyon óvatosan néha megszólítani, hogy aztán kétségek között vergődjek, hogy miért zaklatom szerencsétlent.
De ja, amúgy a fentiek miatt hónapokig ültünk egymás mögött relatív csendben.
Ő elvileg nem is emlékezett rá, mikor kezdtem a cégnél, egyszer csak feltűntem és ott voltam, és az első beszélgetésünk, amire emlékszik is, az az ominózus, amikor meghallottam Elfen Lied openinget zongorázni. Vicces volt a linkelt bejegyzést olvasni, mert azóta mellette érzem magam az egyik legkényelmesebben az irodában és már lazán odadöglök az asztalához vagy írok rá slacken vagy whatsappon valami faszsággal mindenféle aggodalom nélkül.
És nem tudom, az ő barátnője féltékeny-e rám, de Medvegy néha tesz pikírt megjegyzéseket - bocsi Medvegy, aggodalomra semmi ok nincs.

Nagydumással elég hullámzóan indult a viszonyunk - ugyan konkrétan a legelső volt, aki szóba elegyedett velem az első napomon, később random kaptam tőle egy cookie-t és összességében könnyű volt vele beszélgetni, de miután néhány beszélgetésünk lejátszódott ugyanúgy többször is és teljesen egyértelmű volt, hogy az én mondókámból nem marad meg nála semmi, leírtam magamban, hogy ő egy ilyen tipikus felszínes, saját hangjába szerelmes idióta (és amúgy tényleg az).
Ők Bölcsésszel amúgy elég közel vannak egymáshoz, hét éve egymás mellett ülnek, együtt jártak kávéért meg ebédszünetre: úgy voltam vele, ha Bölcsész ennyire bírja őt, annyira csak nem lehet felszínes meg idióta, szóval eldöntöttem, hogy beleteszem az energiát és megkedvelem.
Érdekes, hogy míg Szabadbölcsésszel olyan apró és egyenletes lépésekben engedtük egymást egyre közelebb, hogy alig lehetett a folyamatot észrevenni (és valószínű ezért nem tudja ő felidézni sem a kezdetét), ehhez képest Nagydumással minden közeledés hirtelen és robbanásszerűen történt: az egyik ilyen esemény az volt, amikor először rajzoltam faszt egy post-itre és leragasztottam vele az egere alját - a röhögésétől zengett az iroda és ha jól tudom, az a post-it azóta is a telefontokjában van -, ez a kis játék hetekre elszórakoztatott mindkettőnket, és ekkor kezdett feltűnni, hogy néha már figyel rám, amikor beszélgetünk. Egy másik az volt, amikor megállt az asztalom mellett és elhívott arra az ominózus augusztusi hétvégére kirándulni, és később én is kiváltottam még egyet, amikor szorongás helyett megbeszéltem vele valamit, ami nyomasztott és ő döbbenetesen normálisan reagált rá.

És így lett, hogy mire észbe kaptam, lett hármas groupchatünk meg együtt járunk kávéért meg ebédszünetre meg kirándulni a hétvégén, és ők a fiaim és a többi munkatárs engem kérdez, ha tudni akarják, melyikükkel mi van.

Blogvember 25. - szeretnek akkor is, amikor én magamat annyira nem

♥︎ az egyik meetingünk elmaradt, kaptunk egy óra szabad foglalkozást - A Fiúkkal hárman magától értetődően mentünk a szabadidőszobába, Bölcsész egyszerre zongorázott és sakkozott velem, Nagydumás nézte a meccset és kommentálta, a boldog meghittségtől sírni tudtam volna ♥︎

♥︎ valami elbaszódott az egyik rendszerrel, amiben dolgozunk, hosszas szerencsétlenkedés után mindenki mondta, hogy nincs mese, fel kell hívnom az IT-t. Miután mindenkinek hangosan hisztiztem a telefonhívás gondolatától, S. munkatárs megszánt és felhívta őket a nevemben - amikor nem jött össze elsőre, tíz perccel később hívta őket újra és megoldotta nekem ♥︎

♥︎ A Fiúk közül egyik sem akart jönni a céges karácsonyi partira, de miután elég nyomást helyeztem rájuk, mindketten belementek és regisztráltak ♥︎

Blogvember 24. - majd jobb lesz

...csak most egy kicsit nem jó.

Tegnap este-ma reggel kezdődött, szóval... ja. Majd elmúlik. Csak egy kicsit most nemjó.

Blogvember 23.

Ma elmentünk A Fiúkkal hármasban Matlockba és Bakewellbe csavarogni, kávéztünk, könyvesboltoztunk, sétáltunk, röhögtünk sokat.
Hazafelé a kocsiban megbeszéltük, hogy ilyet csinálhatunk még máskor, máshová.
Kicsi szívem annyira örül, hogy arra szavak nincsenek, és közben mégis óvatosan pánikolok, mert túlságosan kötődöm már megint, és félek, hogy nem lesz ennek jó vége.

Blogvember 19.

Ma engem is elővettek egy beszélgetésre, mert a hóember építő versenyre a hóember mellett építettem egy diszkrét hófaszt is a parkolóban. 

Talán tényleg ideje visszavenni a péniszpartiból, mert it would be a really dumb way to get fired.

UPDATE: vissza kellett görgetnem, de úgy tűnik, nem említettem korábban, hogy Nagydumással a bondolásunk fontos eleme volt, hogy elkezdtünk egymás holmijaira post-iteket rakni, amire faszt rajzoltunk, és ez az első belsős poénunkká nőtte ki magát.
Már az elején többen mondták, hogy előbb vagy utóbb valamelyikünk a HRen köt majd ki, én meg csak nevettem, hogy haha, persze, és most itt vagyunk és már nem nevetek.

Blogvember 17.

A 9-5 hatalmas előnye, hogy van már vasárnap délutáni-esti rutinom, amikor hajat mosok, lemosom a körömlakkom, manikűrözök, szépen és alaposan kitisztítom az arcom és hámlasztok, majd szérumozok - és utána boldogan ülök a szép körmeimmel, szép hajammal meg a hidratált fejemmel, hogy OK készen állok a hétre.

Tegnap elmentem találkozni egy régi ismerőssel (MÉG A STARBUCKSOS IDŐKBŐL), és olyan váratlanul nagyon berúgtam három darab cidertől (négy és fél óra alatt), hogy csak lestem, konkrétan a korlátba kapaszkodva mentem le a vécére, hazaúton meg feltettem a fejhallgatómat, üvöltött a Like a Prayer és SZÖKDÉCSELVE-FUTVA mentem haza.
Itthon meg dolog volt, mert mielőtt elmentem bekevertem egy adag kovászos kenyeret, szóval befejeztem a tennivalókat vele, majd leültem a sütő elé egy pohár vízzel, néztem a kenyeret miközben továbbra is üvöltött a Like a Prayer.
Vad életem vad napjai.

A kenyér amúgy finom lett, úgy tűnik, van működő kovászom.

Blogvember 16.

Hirtelen megutáltam a lakásunkat, gyűlölök benne mindent, legszívesebben kidobnám az összes bútort és kezdeném a berendezést a nulláról, konkrétan hisztérikus vagyok. Medvegy persze minden felvetésemet a változtatásra magvában elöli mert "nemrég rendeztük át, jó ez így" (vagyis három hónapja felcseréltem két bútor helyét).
A fenti képnek nyilván semmi köze semmihez, csak úgy ideraktam.

Lett nekem is kirándulós kabátom, Adidas, hatalmas kapucnival, elég hosszú mindene, ujja, fenékrésze, derékban húzható, egyszerűen tökéletes, alig várom, hogy újra bevessük*.
Vicc amúgy, poénból kezdtem Adidas holmikat venni, mert haha, szláv életérzés, erre basszus hihetetlen kényelmesek és a minőségük is tök jó, szóval így harminc fölött csak beütött a kelet európai származásom és egyre többet invesztálok az Adidas gyűjteményembe.

Ja meg miután azt hittem, hogy elhagytam a kedvenc saját készítésű sapimat**, vettem egy The North Face beanie-t is, amit nagy boldogan felvettem, megnéztem magam a tükörben, majd leültem megguglizni, hogy "how to wear a beanie". Lehet a fejformám nem alkalmas az ilyenekre.

*elvileg jövőhéten megyünk megint a kirándulóklubbal. Az evolúciótól amúgy sírni tudtam volna:
Én augusztusban: haha biztos pillanatnyi elmezavarból hívtak, soha többet nem megyek velük sehova és fel kell mondanom mert olyan kínos lesz ezek után, amikor látom, hogy nélkülem szervezik a következőt.
Én most szerdán Nagydumásnak: yo hová viszel legközelebb

**de nem, csak beesett a kanapé mögé Angol Anyáméknál

"You're one of my favourite two people at work"

Tegnap megírtam a céges évértékelőmet, ilyen "ezt csináltam ebben az évben", az elején kb csak így ültem, hogy hát lófaszt nem csináltam, és azt is rosszul meg sok pofázás közepette - mire Kedvenc Munkatárs adott egy kis pep talkot, felhozta, hogy hányszor voltam király és miket vállalok el a munkakörömön kívül, és a végére egészen elhittem, hogy igen, milyen kurvára szerencsés A Bank, amiért itt vagyok nekik.

Aztán ma Nagydumást kicsit lebaszta az ő menedzsere, részben miattam - nem túl komolyan, inkább ilyen "friendly heads up"-ként, mint engem a múltkor. De utána beszéltünk még, elkezdtük tervezni a következő kirándulást és később ő írta nekem a fentit, szóval asszem jók vagyunk.
Szerintem lassan publikálom majd a bejegyzést A Fiúkról.

Viszont a mai napomat feldobta még a tény, hogy mára elkészült a kovászom és éppen most dundul az első veknim - hát én rég voltam ilyen izgatott, főleg mert szokás szerint nem olvastam el igazán az útmutatót, hanem csak úgy nagyjából átfutottam, no gods, no masters in my kitchen. Holnap aztán kiderül, mennyire vagyok jó experimentális pék.

Blogvember 11.

Ma céges szemétszedés.

Mindenki villamossal ment a helyszínre, én és Bölcsész teljesen magától értetődően mentünk Nagydumással kocsival (a szabad helyre még becsatlakozott egy másik kedvenc, amúgy csendesebb munkatárs). Egy tizes skálán nehezen tudom leírni, mennyire örült a kis szívem, amikor elfoglaltam a helyem és beindult a szokásos dumálás, kértem zenét, és addig piszkáltam Nagydumást, hogy elmentünk Nottingham első és egyetlen drive thru Greggsébe, ahol vett nekem egy vegán húsos táskát.

A szemétszedés ezek után már mellékes, de az is jó volt, főleg azok a mókás szemétszedő csipesz dolgok (amivel seggbe csíptem Nagydumást).

Blogvember 10.

Frissítettem a bloggeres biómat, elvégre már nem vagyok 30 (womp womp), de szerencsére kávét sem főzök már hivatásszerűen (woop woop), szóval na, I'll take it. Kellett volna screenshotot csinálni az előtte verzióról, de ez is jókor jut eszembe.

(mobilról még sikerült)

Találtam egy Timberland kabátot vinteden, női Mes méretként volt meghirdetve, szép is volt, olcsó is, lecsaptam rá - megérkezett, a cipzár fordítva van és hatalmas rám. Legalább Medvegynek is lett egy kirándulós kabátja, de faszom, magamnak akartam.

Nincs jó kedvem, szóval ez mára ennyi.

Blogvember 9.

Szóval hogy milyen érdekes dolgokat csináltam a szabadnapomon?
Nem hagytam el a lakást már megint, de legalább befejeztem egy horgolt sapkát. Azt viselem most is itthon.

Néhány napja elkezdett gyanúsan fájni a torkom - nem igazán volt tiszta a lelkiismeretem, mert a hétvégi kirándulásra sikerült közepesen bénán felöltözni - aztán az orrom is elkezdett folyni, és mire észbe kaptam, ledöntött a lábamról - a szénanátha..? Mert a torkom nem fájt, hanem viszketett, és az arcom is viszketett meg a szemem, és agresszívan tüsszögtem.
Már tűnődtem, hogy mióta van allergiaszezon novemberben, amikor ma reggel felkeltem és úgy éreztem magam, mint akin átment egy kamion, szóval ja, úgy tűnik mégsincs allergiaszezon novemberben.

Persze nekem erre most nincs időm, már kinéztem a jógastúdiót ahol kezdeni szeretnék és hétfőn 'community day' lesz, megyünk szemetet szedni a munkatársakkal.

Blogvember 7.

Mentségemre szóljon tegnapelőtt volt Medvegy szülinapja, szóval I try my best. 

Aznap amúgy elmentünk munka után hamburgerezni a kedvenc helyére, majd hagytam, hogy teljesen besötétítse a lakást és békében Silent Hillezzen. Én el akartam menni sétálni meg tűzijátékot nézni, de a malac olyan szinten beszart a sok durrogtatástól, hogy nem volt szívem magára hagyni, szóval meghoztam a nehéz döntést és otthon maradtam dögleni vele az ágyon.

Tegnap meg valamiért úgy döntöttem, hogy értelmetlenül sokáig maradok fenn (őszintén értelmetlenül, mert még csak nem is tudom, mivel telt az idő), következményként ma reggel félálomban kinyomtam az ébresztőmet, hogy aztán 8:36kor felpattanjon a szemem és teljes pánikban kapjak magamra valamit és rohanjak be az irodába. És menet közben rohanva kellett reggeliznem, micsoda anime klisé.

Holnap megint szabadnapom lesz, és már komolyan akartam valami érdekeset szervezni, de a vonatjegyek hirtelen baszottul bedrágultak Londonba, máshová meg most nincs kedvem, szóval lehet csak fogom magam, bedöglök a könyvtárba meg elmegyek kávézni, mert miért ne.

Blogvember 4.

Kilakkoztam a körmeim szivárványszínűre. Szavakba nem tudom önteni, milyen boldoggá tesz.

Kicsit szorongok a melón, mert a múltkor "barátságos figyelmeztető" óta pontosan ugyanannyit pofázok, csak mostmár rosszul érzem magam miatta (annyira azért nyilván nem, hogy visszavegyek, de na). Nem segített, amikor ma az egyik kedvenc munkatársam (akiben teljesen megbízom és beleavattam a múltkoriba is), nevetve megállapította, hogy haha, tényleg milyen extrémen elfoglalt voltam ma, hogy S. elült mellőlem és a Fiúk sem voltak bent, valahányszor felém nézett, bele voltam merülve a munkába.

Teljesen rácsavarodtam a horgolásra, ezt a takarót csináljuk két másik munkatárssal együtt, másfél hét lemaradásban vagyok, de jelenleg páratlan lelkesedéssel vetem bele magam minden nap, ma meló közben többször is vágyakozva sóhajtottam fel, hogy mikor érek már haza a takarómhoz. Ilyen érzés öregnek lenni?

Újra elkezdtem kovászt nevelni, két napos, szóval még megölni sem volt időm. Majd meglátjuk.

Ja és kenyeret is újra sütök, még mindig felbasz a valódi pékségek hiánya itt Angliában.

Blogvember 3.

Eddig remekül bírom ezt a Blogvembert.

Lassú, uncsi vasárnap. 

Medvegy játszani ment, szóval elvittem magam kávézni: zenét hallgattam, írtam naplót (tollal, papírra - milyen régimódi!) meg tennivalólistát, telefonáltam a szüleimmel egy laza fél órát, majd felkerekedtem, vettem egy csomó tisztítószert, szivacsot meg mikroszálas törlőkendőt és hazajöttem takarítani. Kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is szép lassan haladok a fentebb említett tennivalólistán, amin van minden körömlakkozástól ágyneműcserén át kenyérsütésig minden, remélve, hogy a változatosság segít mozgásban maradni és még sötétedés előtt élhetővé varázsolom a lakást és végre nyugodt lélekkel tudok leülni horgolni. 

Életem tragédiája, hogy szeretem a rendet és tisztaságot (őszintén, ki nem), de egyszerűen fizikailag képtelen vagyok fenntartani.

Ezt meg csak úgy találtam a download mappámban és meghozta a kedvem újranézni a sorozatot.

Blogvember 2.

Medvegy valószínű vérszemet kapott a kirándulóklubtól mert manapság hajlandó engem elvinni túrázni - szóval ma elmentünk egy közepesen nagy körre. Láttunk bocikat meg bárányokat, nagy köveket, nagyon hangos fácánt, csúszkáltunk a sárban meg leveleken meg sáros leveleken, másztunk jó magasra (kétszer is), és majdnem lekéstük a vonatot, de nem.

Annyira imádom az őszt.

Viszont ha ez az életem mostantól, akkor vennem kell túraruházatot, hogy ne fagyjak meg a túra elején meg a hazaúton, meg valahányszor leállunk kicsit.

Blogvember 1.

Írtam egy bejegyzést, amiben bemutatom a Fiúkat, de aztán túlságosan csöpögősre sikerült és jól el is szégyelltem magam, mert még mindig nehezen szabadulok a gondolattól, hogy felőlük fel is fordulhatok, és ha egy nap engem elüt egy busz és valaki más ül a helyemre, akkor majd vele mennek a kávégéphez meg kirándulni.
Szóval még várok egy kicsit a publikálással amíg nem kapok a kötődésükről valami egyértelmű jelet, mondjuk fonnak nekem hármas BFF karkötőket vagy ilyesmi.

Volt még néhány szabadnapom az évre és nem akartam a karácsonyi időszakot kikérni, szóval Novemberben nem dolgozom egy pénteken se, és ATYAÉG DE KIRÁLY ÖTLET VOLT, ma egész nap nem csináltam lófaszt sem, csak horgoltam és időnként gyanakodva felnéztem, hogy várjunk miért nem dolgozom - ja igen, szabin vagyok. A többi péntekre szeretnék valami izgibbet kitalálni, de a mostani nagyon jól esett.

Hirtelen döbbenetes intenzitással untam rá a boxra és kívántam meg a jógát, már ki is néztem a termet és a bérletet, csak kivárom, hogy lejárjon a meglévő box előfizetésem. Aztán majd meglátjuk.

Ugyancsak hirtelen ötlettől vezérelve megnövesztettem a körmeimet, észrevételeim a ténnyel kapcsolatban:
- tök dögösen néz ki feketére lakkozva,
- meglepően erősek a körmeim ahhoz képest, milyen gyatrán eszem manapság,
- tetszik, ahogy kopog a körmöm a dolgokon,
- váratlanul és gyanúsan sokszor karmolom meg magam, horgolni néha kimondottan fájdalmas élmény.

Persze teljesen fel voltam dúlva, másnap bementem és előadtam a témát a bent lévő munkatársaknak, ők meg kiborultak, hogy miért éppen én lettem elővéve, amikor pont hogy rég tapasztaltan jó a hangulat az irodában - többek között a sok csacsogás végett. Megnyugtattak, hogy nehogy komolyan vegyem, a Fiúk meg rám hagyták, hogy mostantól legyek óvatosabb (nekik könnyű, ők egymás mellett ülnek, csak én meg nekik háttal).

Aztán lebeszéltük, hogy a hétvégén elmegyünk megint kirándulni hárman.

Örül a kis szívem nagyon.

(amúgy arra jutottunk, hogy valószínű az egyik kicsit nehezebb természetű kolléganő mártott be akaratlanul - összességében egy pozitív figura, aznap pl. hozott nekem levest ebédre, de közben nagyon szereti hangosan felhívni a figyelmet rá, ki késik vagy éppen milyen hosszú szünetet tart, és az is az egyik kedvenc témája, én mennyi időt töltök a Fiúkkal)

Nothing but the consequences of my actions

Én: hetek óta egyre pofátlanabbul dumálok munkaidőben kb mindenkivel, aki a közelembe jön, főleg a "fiaimmal", akikhez néha konkrétan odahúzom a székem hogy beüljek közéjük pofázni.

Főnököm: sieglinde mostmár kicsit vissza kéne venni mert a főnökeimnek is feltűnt.

Ugyancsak én: 

Nem segít hogy ez egy olyan napon történt, amikor amúgy is mániás paranoid vagyok -

mindenki utál, mindenkit fárasztok, szar vagyok mindenben, titokban mindenki azt kívánja, hogy bárcsak leszállnék róluk, sőt szerintem ők szóltak a főnöknek remélve hogy így végre megszabadulhatnak tőlem, hiába kérdeztem meg Kedvenc Szabadbölcsész Munkatársat hogy zavarja-e a pofázásom csak azért mondta azt, hogy nem, mert udvarias, és Nagydumás Munkatárs is azért volt néha szinte bunkó velem mert a hirtelen eltelt egy hét alatt megutált mióta nem láttuk egymást

És így tovább és így tovább.

És most felpattintok egy cidert.

Pedig ez a hét eddig olyan jó volt.

Hazatérés

Nem tudom, mit írhatnék a 10 napos Japán Kalandról, szóval inkább nem írok semmit. Itt van egy kép.

Mellesleg kifogtuk az utóbbi idők legbénább macskaszitterét, a faszom kivolt vele, hogy aggódhattam a malacon is a távollétünk alatt. 

(a malac teljesen jól van, a szitter volt elég szétszórt: az első látogatás kicsit fura volt, de ráfogtam, hogy csak izgul, de aztán a nyaralás előtti este még megkérdezte tőlem, hogy akkor holnapra kérek-e látogatást; fotót csak azután kezdett küldeni, hogy külön kértem, és onnantól a kommunikációnk csak annyi volt, amikor később rámírt, hogy használhatja-e a mosógépünket, mert az övé elromlott. nem használhatta.)

Melóban tökéletesen leírja a helyzetet, hogy enyhén szorongva mentem a menedzseremmel tartott szokásos havi meetingre, hogy na most leszek kirúgva, vagy legalábbis lebaszva, mert a nagy kényelemben egyre bátrabban merem lopni a napot - helyette a főnök vett nekem egy kávét, élménybeszámoltam Japánról egy órát, majd meg lett lapogatva a fejem, hogy hajrá csak így tovább, akkor elkezdenek betanítani még egy munkafolyamatra. 

OK. 

Visszatértem az asztalomhoz, és egy újabb órát töltöttem azzal, hogy paintben bénán rászerkesztettem a csapatépítésen készült csoportképre azokat a munkatársakat, akik nem tudtak eljönni, és szivárványszínű comic sansban ráírtam, hogy "/RÉSZLEGÜNK/ SUPER FUN DAY OUT 2024". Az a kép azóta kint van az irodában a falon.

Komoly

Egy este ültem Medvegy mellett az ágyon, és kimondtam, ami elég régóta foglalkoztat - hogy mit szólna, ha nem lenne gyerekünk, és nem csak most még egy darabig, hanem lehet úgy egyáltalán, soha.
Azt mondta, hogy részéről oké, több pénz marad nyaralásokra.

És én olyan szinten megkönnyebbültem, konkrétan érzem, hogy egy súly lekerült a vállamról és időnként csak úgy mosolygok magamban az elégedettségtől, és a fenébe már, ritkán lehet az ember biztos abban, hogy jó döntést hozott, de ez szerintem most egy elég egyértelmű jel.

"I'll look after your boys while you're gone"

- mondta egyik kedvenc munkatársam, amikor szóba került, hogy két hétig szabin leszek.
My boys: Kedvenc Bölcsész és Nagydumás munkatárs.
A szívem azóta is mosolyog a tényen, hogy they're my boys.

Kellenének amúgy nevek meg egy virtuális túra az irodában, mert egyre jobban bírom őket, és egyre több helyet foglalnak a szívemben ezek a random emberek, akikkel összefújt a szél egy irodaépületbe.

Azért persze paranoid vagyok, hogy csak én kötődöm ennyire, nekik fel se tűnne, ha egy nap nem mennék többet, de na, apró lépésekben haladunk előre.

Band of Brothers

Amikor jelentkeztünk a csapatépítésre, be kellett jelölni, hogy 'Team base' vagy 'Team scavenger' akarok-e lenni - mi hárman, Nagydumás és Kedvenc Bölcsész munkatárssal gondoltuk majd akkor mi összeállunk és megyünk scavengernek. Aztán kiderült, hogy a csapatépítés lényege az lenne, hogy vegyüljünk másokkal, jól szétszedtek minket és összeraktak random idegenekkel random részlegekről, ami egyikünknek sem igazán tetszett. Csendesen kifejeztük eme nemtetszésünket a menedzsereinknek, de csak vonogatták a vállukat, hogy hát meg kell ismernünk a többi részleget is.

Aztán ma eljött a nap, Nagydumás munkatárssal összenéztünk, hogy mi ugyan nem megyünk a random idegenekkel, lépjünk meg - Kedvenc Bölcsész munkatárs a kis eminens lelkével nagyon nem akart, mert mi lesz, ha lebukunk és lebasznak, de végül addig piszkáltuk szegényt, hogy ahelyett, hogy csatlakoztunk volna a kijelölt csapatunkhoz hogy nyomokat keressünk a városban, hárman kiosontunk a helyi többemeletes Waterstonesba és kávéztunk meg két órán át böngésztük a könyveket, röhögtünk és dumáltunk mindenféléről.
Háromkor diszkréten visszaosontunk, betúrtuk a hamburgerünket, odaintegettünk a menedzserünknek és nem sokkal később hazamentünk.

Egyre jobban bírom ezt a két kis nyomit, de szerintem ez nagyon átjön.

Irodai nap, amikor mindenki bent van, én próbálok a melóra koncentrálni, amikor a szemem sarkából látom, hogy egy régi csoporttag, aki tagja volt a kirándulós csoportnak, odamegy Nagydumás munkatárs asztalához csevegni. Hallom, hogy elkezdenek beszélni egy emlékezetes túraútvonalról, amit korábban már megjártak együtt és nekem is emlegettek a múltkor, és teljesen magamba zuhantam - hát megtörténik, elkezdik szervezni a következőt és engem kihagynak, hát tényleg utáltak, mereven bámulom a képernyőt magam előtt-

"But wait, let's ask our Hungarian friend first - hey, Viki, when should we go to the next one-?"

Manapság

Manapság nem voltam túl aktív, aminek az oka egy úgy egy-másfél hónapos depresszív epizód volt. Egyszer csak, gyakorlatilag egyik napról a másikra minden életöröm elhagyott, semminek nem volt értelme, a mélyponton pánikrohamot kaptam az irodában és az egyik munkatársamnak kellett lekísérnie a parkolóba mély levegőket venni, szóval nem voltak jó idők.
Aztán ahogy jött, el is múlt, minden figyelmeztetés nélkül.
Azóta újra minden szupika.

Megvolt a hetedik házassági évfordulónk, sajnos pont ennek az epizódnak az árnyékában.

Betöltöttem a harminckettőt, még a munkatársaim is megünnepelték, kaptam sütit, csokit, kártyát, két menedzserem énekelt nekem, teljesen meg voltam hatódva.

Szülihetem lezárásaként elmentünk tegnap kirándulni, én random kiválasztottam egy útvonalat komoot-ról.
Egy igen embert próbáló öt és fél óra után, ahol volt minden, olyan meredek emelkedők, hogy négykézláb másztam fel, útvonalat elálló tehéncsorda, "BEWARE OF THE BULL", cuppogás a sárban, az utolsó kilométert már mindketten magunkba mélyedő és befelé koncentráló csendben töltöttük - hazaúton, a vonaton Medvegy megnyitotta újra az oldalt, és kiderült, hogy az útvonal szintje "Expert Hiking Tour", és "very good fitness required. Mostly accessible paths. Sure-footedness required".

Nagyon szeretek most dolgozni, és kezdek talán kicsit veszélyesen kötődni a munkatársaimhoz. Mármint úgy veszélyesen, ami rám amúgy jellemző és ami miatt korábban tovább maradtam fos munkahelyeken, mint kellett volna.
Ami itt viszont új: míg korábban a kedvenc munkatársaimmal határozottan és biztosan tudtam, hogy csak a munka tart minket össze, amiről panaszkodtunk és ventilláltunk egymásnak, itt az aktuális kedvenc munkatársaimmal a munka mellékes, amolyan szükséges rossz, amit mellesleg el kell végeznünk, és szívesebben beszélünk bármiről másról. Sokkal felnőttebbnek érzem ezeket a kis kapcsolatokat, és nagyon remélem, hogy tartósabbnak is bizonyulnak.

Do people actually... like me..?

Visszamentem a kávézóba (még mindig többnyire ingyen kapom a kávét, kivéve ha a főnök van bent, de még ő is ad kedvezményt), és állítólag a seggfej vezető barista srác azóta emleget, hogy hiányol, mert milyen jó volt velem dolgozni, megbízható voltam és mindig jó volt a kedvem.
Hah.

A mostani főnököm nosztalgiázott, hogy az interjúm után kijöttek a meeting teremből az ő főnökével, összenéztek és megállapították, hogy 'SHE'S ADORABLE', szóval kellek a csapatba.

Nemrég BFF-nek elmeséltem az előző bejegyzés lelki nyomorát, mire tegnap részegen hangüzeneteket hagyott, hogy nehogy egy pillanatig rosszul érezzem magam, mert én minden társaságnak a lelke vagyok, és ahol nem értékelnek, az a társaság olyan is és egy pillanatig se bánjam. Lényegében Medvegy 9 éves beszéde, csak cukibb.

Leírom ezeket a kis dolgokat, mielőtt elfelejtem.

why am I like this

Mint kiderült, Nagydumás munkatárs szokott időnként kirándulásokat szervezni néhány másik munkatárssal, és az aktuálisra elhívott engem is.

Én előtte: jézusom jézusom tuti csak udvariasságból hívott, biztos utálni fognak, biztos én is utálni fogom őket, szörnyű lesz, kínos, szörnyű szörnyű

Én közben: this is fun :)

Én utána: jézusom jézusom biztos utáltak, szörnyű volt, kínos, szörnyű szörnyű, mennyire fog majd fájni, ha látom hogy szervezik a következőt és engem nem hívnak majd, mert szörnyű volt és utálnak.

Blabla

Kezdtem nagyon beledepressziózni az If this is a man-be, szóval gondoltam ideje egy kis szünetet tartani, mielőtt folytatom a Truce-t - és mi mással, mint a Nyugaton a helyzet változatlannal? Komolyan, miért vagyok ilyen hülye, magyarul olvasom, és majdnem elbőgtem magam meló közben (ahol olvastam - már véglegesítettek, említettem már?).

Az egyik kedvenc munkatársam (be kéne mostmár mutatni őket, elég nagy hatással vannak az életemre) folyton zongorázik a csoportszobában, és ez olyan szinten felpiszkálta a zongoravágyamat újra, hogy leporoltam a zongorát, vettem kezdő könyvet, és kértem ajánlatot zongoratanártól innen nem messze. Faszomat, komolyan.

(aztán mivel a jelentkezéskor meg kellett adni az életkort és a hátteret az adott hangszerrel, én meg beírtam a tényeket, hogy 31 év és abszolút kezdő, ma kerestek a zeneiskolából először emailben majd telefonon, hogy csak csekkolják, de biztos magamnak kérek időpontot..?)

Én és M. régóta beszéljük, hogy el kéne menni Londonba színházba, múltkor végre el is jutottunk addig, hogy foglaljunk vonatjegyet, szállást meg színházjegyet, és Augusztus végén megyünk az Operaház Fantomjára. Juhú!

Meghirdettem két cipőt vinteden, az egyik már elkelt, a másik foglalózva van holnapig. Most lényegesen felkészültebb voltam, mint a múltkor, vettem az egyfontos boltban zacskókat, és nyomtatni is tudok ingyen a melóban, és hát ez így meglepően simán megy. Rákaptam az ízére, szerintem holnap feldobok még ezt-azt.

Ugly or just not photogenic - an essay, a novel, and a 3 season long series, made by me

- Én amikor látom magam a tükörben: Te jó ég, hogy lehetek ilyen szép, ez hogyan legális egyáltalán. Ezt az arcot angyalok öntötték és örökké hálás lehetek érte nem csak én, hanem a környezetem is, amiért megáldom őket vele. I am perfection. I am greatness.

- Én amikor készül rólam egy fotó: Miért ver engem az ég egy ilyen szörnyen deformált arccal. Az utcán valószínű csak azért nem hánynak vagy köpnek le a járókelők, mert azt hiszik, egy iszonyú balesetben torzult el így a fejem.

Az igazság valószínű a kettő között van, de eléggé megvágta az önbizalmam, hogy egy napon intéztem el a jogosítványhoz a kötelező ID fotót (erről főleg nem akarok beszélni, de legalább folyamatban van a jogsim honosítása - négy év után), aztán később a boxról ismert társasággal mentünk bottomless brunchra, ahol elég sok fotón szerepelek, és hát a hunyorogva okéstól a szörnyűségesig terjedő skálán van itt minden.
Mindenesetre ideje ráfeküdnöm a testem kibikkantására, mert ez csak egyre rosszabb lesz, haha. /kenem fel sírva a retinolt/

A hét amúgy elég aktív volt, Angol Anyánk és Apánk, vagyis M. és A. covidosak lettek, amiről teljesen megfeledkeztem, hogy még egy dolog egyáltalán. Megmaradnak, csak elég nyomorultak szegények. Mi jelenleg úgy tűnik, nem kaptuk el.

Háromszor voltam boxon, holnap megyek negyedjére, mi történik itt. A fent említett outingot az edző kezdeményezte, 27en voltunk végül, alig ismertem meg az embereket normálisan felöltözve, nem csatakosra izzadva, és jól felbasztam magam rajta, miért ilyen kikúrt hangos a zene az ilyen helyeken, ez nem egy faszom klub, alig hallottam a mellettem zajló beszélgetést és most fáj a torkom a sok kiabálástól. Ezt leszámítva jó volt.

Meló meg meló, nem kicsi kő esett le a szívemről a véglegesítéssel, de közben meg valamiért über paranoid lettem, hogy biztos most fogok elkövetni valami gigászi baklövést, amitől leírnak idiótának és mindenki meggyűlöl. De hát ebben a háztartásban mi fizikailag képtelenek vagyunk a lecsihadásra, szóval ez van.

A héten ütöttük be a negyedik költözési évfordulónkat, basszus hogy szalad az idő.

Végleg

Az egész hétvége csendes, de folyamatos háttérzaját biztosította a szorongásom, hogy jaj mi lesz a ma délutáni próbaidő végi meetingen - a nap folyamán ez egyre erősebb mellkasi szorítássá és figyelmetlenséggé vált, három emailt is vissza kellett hívnom, mert elbasztam apróságokat.

Aztán persze lófasz nem volt, minden szép és jó, ők is elégedettek velem, csak így tovább.

Szóval végre valami, ami miatt teljesen jogosan szorongtam - ja nem.

Anti Párizs-szindróma

Nem romantizáltam Párizst soha - érdekelt azért Franciaország, de nem túlzottan, nem véletlenül nem voltunk ott eddig. De amikor legutóbb hazamentem, én és BFF sétáltunk a Wesselényi utcában és beszélgettünk, hogy kéne valahová menni együtt, és a lehetséges városok között feljött Párizs is, én meg megvontam a vállam, hogy OK miért ne.
Aztán pár hete home office-ban voltam és BFF írt, hogy akkor most mi legyen, ötleteltünk, tervezgettünk, számba vettük a lehetőségeinket, nem sokkal később megvolt a vonatjegyem Párizsba.
Izgatott voltam és vártam, mint minden utazást, de lelkes azért annyira nem voltam, nem is néztem utána igazán, amit így utólag azért bánok.

Vasárnap éjjel érkeztem, szóval BFF felvett a vasútállomáson, beültünk egy véletlenszerűen kiválasztott 'kávézóba', körülöttünk mindenki elképesztően stílusos volt és dohányzott, én meg kortyoltam életem legfinomabb pinot noir-ját és be kellett vallanom, hogy oké ez nem rossz.

És ezt utána még sokat ismételgettem, amikor sétáltunk a kis utcákon, egyszerre éreztem magam Bécsben és Budapesten, és milyen vicces már, hogy egészen jól elboldogultam az egy év Duolingós franciával? (beszélni nyilván nem, de a fontos feliratokon meg a menün elnavigáltam)

Vonatozni meg még mindig nagyon szeretek, szóval vicces volt, amikor itthon szorongva feltöltöttem a kindlimet tíz könyvvel mert jézus biztos unatkozni fogok, erre pislogtam kettőt és már ott is voltam.

Ja meg London is király, de azt már tudjuk.

Apróság, jövőhéten hétfőn lesz a próbaidőmet lezáró? átbeszélő? megvitató meeting. Főnök rámkacsintott a legutóbbi 1:1ünkön, hogy nem mondhatja hivatalosan, de ő a helyemben nem aggódna - nyilván aggódom. Majd lecsihadok, ha hivatalosan és írásban látom.

Ma céges "fun day out" volt, gondolom mondanom sem kell, hogy már tegnap szarul aludtam miatta: egy az egyben osztálykirándulás hangulatom volt, amikor nincs menekvés, egész nap össze vagyunk zárva, és jópofizva csapatot kell építeni. Annyi szerencsém van, hogy már nem vagyok 13, szóval pakoltam be fejhallgatót meg könyvet, hogy ha túlstimulál a helyzet, egyszerűen fogom magam és elvonulok egy kicsit.

Aztán persze minden okésan sült el, egy ponton voltam csak kicsit felbaszva, amikor összeálltunk az egyik, kicsit introvertáltabb munkatárssal, hogy akkor megejtünk egy kis csendespihenőt egy leterített pokrócon - erre nem követett minket mindenki, és nem sokkal később az egész csapatunk ott dumált a fejünk felett?

Mindenesetre amikor nem sokkal később egy másik munkatárs felajánlotta, hogy akkor ő meglép, van még a kocsijában hely, ki akar jönni, rárepültem a lehetőségre és csak úgy porzott utánam a föld a parkolóba rohanva. A kocsiban a kínos csendet elütve még elővettem az "az emeletes buszok ijesztőek" és a "a körforgalmaknak semmi értelme" stand up számaimat, hogy aztán hazaérve biciklire pattanjak és elmenjek 15 km-t tekerni meg a Trent partján ülni és nézni, hogy úszik el a dinnyehéj, mert JÉZUS MÁRIÁM de elfáradtam és a tököm telelett az emberekkel.

Amúgy Medvegy is hazaért időközben, szóval helyreállt a rend a családban, a macska sincs már teljesen kiakadva.

Dolgok, amiket csináltam, amíg a férjem hitvány módon magamra hagyott

- Voltam kétszer boxon, és az edző megdicsért, hogy jó látni, hogy milyen sokat fejlődtünk.

- A macska teljesen kiborult, hogy az otthon ülős ember nem ült folyton otthon, néha a tököm tele volt vele, most is úgy írok, hogy az ágyon hasalok, ő az mellkasom-állam alatt, és gépelés közben nyalogatja a csuklómat.

- Elvittem magam egy randira a könyvtárba, három órán át ültem az egyik sárga fotelben, olvastam, kávéztam, Sonata Arcticát hallgattam (nyilván régit, nem az új albumot) és közben néztem az ablakon át a szakadó esőt. Rég éreztem ilyen fokú elégedett boldogságot.

- Vettem szatén anyagot, mert olvastam, hogy a szatén párnahuzat az fényes haj, ránctalan fej és az örök élet titka, és varrtam magamnak egyet. Varrok majd még egyet, a maradék anyagból hajgumikat is csinálok, meg lehet egy kis szatén topot is - csak jelenleg gyűjtöm az erőt, mert ki gondolta volna, hogy a szatén csúszik, mint a fene, vagyis gyötrelmes kézzel varrni.

- Vágtam a hajamból, nem sokat, csak kicsit fazonra meg szinteztem. Ha megunom, lehet lecsapom vállig.

- Leporoltam a zongorát és rendeltem egy kezdőknek szóló tankönyvet. Jövő ilyenkor már Sabaton számokat akarok játszani.

- Este unatkoztam, szóval átrendeztem a nappalit és rendet raktam a hálóban/malac szobájában. Medvegy nem volt annyira lelkes, amikor közöltem, hogy rendelhet hosszabb HDMI kábelt, mert a régi nem ér el a tévé új lokációjához. 

Grass Widow

Kijött egy új Nightwish szám, és rádöbbentett, hogy még mindig ők a kedvenc zenekarom, akik pontosan a lelkem frekvenciáján játszanak.

Medvegy hazautazott Budapestre, szóval most egyedül leszek szerdáig. Az első két nap eddig szupika, dokumentumfilmeket néztem, túlárazott Lushos fürdőbombákkal kádaztam, előtte meg sérvet kaptam, amikor egyedül cipelhettem haza a tízezer kiló macskakaját.

Meg nem tudtam aludni éjjel, mert nem volt kihez hozzábújni.

Kezdek egyre jobban összebarátkozni az egyik introvertált munkatárssal, meglepő dolgokban és teljesen váratlanul rezonál össze az ízlésünk, jelenleg egy általa ajánlott könyvet olvasok és imádom (másik epik példa: hétfőn a team meetingen ő zongorázott a háttérben, egyik dallamot a másik után, amikor az egyikre felkaptam a fejem, hogy "ez az Elfen Lied?"), aztán meg tök szerencsétlenül érzem magam, amikor munkaidő végén ahelyett, hogy elrohannék, megállok az asztala mellett és megvárom, amíg elkészül, hogy együtt sétálhassunk ki az épületből, hogy JÉZUS MÁRIÁM most magában biztos a háta közepére nem kíván.

Aztán persze Medvegy meg Angol anyám is jól letoltak, hogy ne legyek már ilyen. Faszom a néha már kétszínűségbe hajlóan udvarias britekbe, akik miatt ilyen trust issue-im vannak.

Nem tudom, minek fáradtam nyári ruhák vásárlásával, amikor Angliában élek.

Váratlan: még mindig nem rúgtak ki, sőt, egyre kevésbé tűnik úgy, hogy ki fognak (mostmár három munkafolyamatot is teljesen önállóan, belsős QA nélkül végzek, és elkezdtek betanítani egy negyedikre is), még az én extra paranoid agyam is egyre nehezebben talál fogást a helyzeten. De a végén még lenyugszom végre a picsába. 

Én a heti egy otthonról dolgozás közben

Még váratlanabb: írt a HCPC! Hogy ha kitöltök még egy utolsó hülyeséget a háttércsekkemhez! AKKOR ELFOGADJÁK A JELENTKEZÉSEMET!
Annyira fel voltam ezen kúrva, hogy egy hónapig nem voltam foglalkozni vele, aztán múlt héten erőt vettem magam, kitöltöttem és visszaküldtem nekik, de azóta se tudom, mi a fenét kezdjek most ezzel az információval. Kapják be, hogy ezt így elcseszték nekem, de komolyan.

Boxra továbbra is járok, a heti kettő mostmár néha heti három, és rendeltem saját boxkesztyűt is. Fene sem gondolta volna, de úgy tűnik, lett egy új hobbim.

Az adóvisszatérítésem még nem érkezett meg ugyan, de az első normális fizetésem igen, szóval rendeltünk egy IPL készüléket. Idő kérdése, és olyan szőrtelenre lézerezem magam, mint egy kukac (kivéve a bal karom nyilvánvaló okok miatt, de legalább a posszum szőrös maradhat majd).
Lehet lelézerezem az egyik szemöldökömet is, ha nagyon unatkoznék, haha.

Két hónap és egy hét

 van már csak hátra a próbaidőmből.

Ehhez képest néha túlzottan elbízom magam, mint pl. ma, amikor kiraktam az egyik monitoromra a vándorsólyom-fészek élő közvetítést és az ment végig, amíg a másik monitoron dolgozgattam, a környéken ülök nagy vidámságára. Pár új kollégával sikerült így beszélgetést kezdeményezni, és tök jó volt a hangulat egész délután, de aztán persze szoronghattam, hogy ki fognak rúgni és a kurva sólymok hibája lesz.

De néhány galamb evett a kezemből, szóval na, annyira nem rossz az élet.

What in the sweet hells were you thinking, activating that lance, I was RIGHT THERE

Néha eszembe jut, hogy milyen furcsán új dolog tudni, hogyan nézünk ki, elvégre a nagy, tükröződő felületek egész új találmánynak minősülnek. Hány meg hány ember élte le az életét úgy, hogy nem ismerte a saját arcát, és vajon boldogabbak voltak-e ettől?

Ja és megjártam Budapestet, ezekkel a gyönyörűségekkel aludtam egy éjjel (szörnyűek voltak amúgy, hajnali háromkor arra ébredtem, hogy öt percig kapirgálnak az alomtálca oldalán hihetetlen kitartással és agresszióval - először az egyik, majd amikor végre végzett, jött a másik és előadta ugyanazt), elképesztően sokat szocializálódtam, lett egy új tetoválásom megint, és amikor hazajöttem, olyan fáradt voltam, hogy ki kellett pihennem a nyaralást.

Azóta is járunk boxra, sőt, a héten jutottunk arra, hogy a heti egy edzést fel kéne emelni heti kettőre.

A jobb bokám még mindig nem a régi, még mindig kicsit merev, kicsit fáj, és kicsit dundibb is. Úgy tűnik, nem csak beképzeltem a reccsenő hangot a baleset pillanatában.

Tegnap lefutottunk 10.5 kilométert, az eddigi legnagyobb távom. Igazából az első 7 kilométer okés volt, akkor érhettem el a falat, gondoltam csak áttolom magam rajta, és onnantól oké lesz - nem, nem lett, sőt, nem sokkal később már olyan szinten hisztérikus lettem, hogy közel álltam hozzá, hogy Medvegyet belökjem a csatornába, én meg lefeküdjek a fűbe és ne keljek fel soha többet.

Elkezdtem rendszeresen meditálni, miután egy spontán ötlettől vezérelve kipróbáltam egy vezetett meditációt, és tizenöt perc után le kellett kapcsolnom, mert egyszerűen képtelen voltam lecsihadni pár percre. Szerintem ez elég gáz, ha már meg kell halni valamiben, ne valami hülye stresszbetegség legyen.

Ez amúgy Medvegy volt, az én csapatomban mindig benne van. (pirul)

Két munkatárs is ajánlott nekem könyvet, és mivel egy könyvkurva vagyok (vagyis olvasó megkérdőjelezhető morállal), nyilván igent mondtam mindkettőre, mert ugyan méteres a TBR listám így is, nem vagyok hozzászokva, hogy emberek könyveket ajánlanak nekem.

Kiderült, hogy hónapok óta azért vagyok túladóztatva, mert félreértettem a kérdőívet, amit a kezdéskor kellett kitöltenem (akkor töltették ki velem, amikor még a kávézóban voltam, szóval beírtam, hogy "máshol dolgozom" - a munkaviszonyom ugyan véget ért egy nappal a kezdés előtt, de negyedik hónapja úgy adóztatnak, mintha két munkahelyem lenne).
Úgy egy órás vergődés (amikor az Adóhivatal kétszer is rám rakta a kagylót, mert nincs elérhető ügyintéző) és interneten talált cheatcode alkalmazása után végre sorra kerültem a chaten egy ügyintézőhöz, ő túlzás nélkül öt perc alatt megfixálta nekem.
De legalább a tax refund napján parti lesz majd, gondolkodom, hogy veszek belőle egy IPL készüléket.

Ja és felhívtam a HCPC-t is, mert miért ne - az ügyintéző öt percig tartatta velem a kagylót, majd mondta, hogy igazából ez olyan zavaros, hogy megkér mást is, hogy nézzék át. Nem tudom, hogy vagytok vele, de ilyesmit nem akartam hallani valakitől, aki bármilyen ügyemet intézi.
Itt már csak röhögni tudtam, hogy akkor OK. Elvileg írnak majd jövőhéten, erősen kétlem, hogy fognak.
Ez komolyan egy vicc.
Gyanítom már sosem fogok Angliában dietetikusként dolgozni, de talán jobb ez így.

Elkezdtünk Baldur's Gate-ezni, tippeljetek ki mi a fő motivációm.

vicces szó a sántika

Lábas jószág: lassan két hét eltelt a lesántulásom óta, azóta újra futok és ma visszatértem a konditerembe is, de minden este nyugdíjas improvizált gyógytornát tartok, mert még mindig fájdolgál és hát merev, mint a fene. Elvileg hat hét teljesen felépülni egy ilyenből, de türelemben sosem voltam jó.

Formám: vinteden találtam egy tökéletes állapotú Nightwish pólót a kedvenc albumommal, betettem a kedvencek közé, mert kicsit sokalltam érte a 13 fontot, de alkoholos befolyásoltság alatt úgy voltam vele, hogy "13 FONT SEMMI EGY ILYEN KINCSÉRT", szóval megvettem, megkaptam, tökéletes, gyönyörű, és az eladó vasalva és hajtogatva adta fel nekem - én vágtam bele egy picit a vállánál, amikor túl lelkesen vágtam fel a csomagot. 

Munka: túl vagyok a próbaidő felén, és még mindig nem rúgtak ki.

Régi munka: időnként visszanézek a kávézóba, tesztelem, hagynak-e fizetni - még nem hagynak. Kiváncsi vagyok, mikor jön el ez az idő. Hiányoznak azért.

Pofavizit: megyek Budapestre jövőhéten, mintha a fogamat húznák, annyira lelkes vagyok. 

Apropó, kéne időpontot kérni fogorvoshoz.

leg disabled

A nyomi bokám azóta is lényegesen dagadtabb a megszokottnál és az eredeti mozgástartományának kb. 50%-a van meg, meg Medvegy szerint kívülről nem is látszik, hogy bicegek - de csak aszimmetrikusan terhelem, szóval mindenem fáj kicsit, nem csak az érintett bokám, hanem a csípőm is az ellentétes oldalon*. Mesés.
Azért elmentünk ma egy nagyon lassú négy kilométerre, Medvegy cipőjét viseltem, mert a sajátomba nem fért bele a bokamerevítő.

Holnap meg visszamegyek boxra is, mert miért ne. Majd figyelek a bemelegítésnél.

*nyilván az sem segített, hogy kb pár óráig voltam hajlandó felpolcolt lábbal pihenni, mert már másnap programom volt, és nyilván gyalogoltam mindenhová, mert ha már a belvárosban lakunk, nem vagyok hajlandó tömegközlekedni.
Bár egyes internetes források szerint segíti a gyógyulást a korai terhelés, szóval néha csak jól sül el, hogy felelőtlen szar vagyok.

Holnap kezdődik a négynapos hosszúhétvége, előtte még elszaladtam egy boxedzésre.

Kinek sikerült a bemelegítés második percében maga alá csavarnia a bokáját..?

Nekem, én voltam az.

Amúgy az irónia.

talking to god on the big white telephone

Két hete pénteken megérkeztek a szüleim, vasárnap én és Medvegy ételmérgezést kaptunk és az ittlétük hátralévő idejében csak döglöttünk otthon, amíg ők hozták nekünk az almalevet meg a pufirizst.
Életemben nem örültem ennyire a home office lehetőségének, így csak egy napra kellett beteget jelenteni - újonnan bekapcsolódó nézőink kedvéért valamiért a hülyén működő agyamban ez sosem opció, a múltban mindig inkább bevonszoltam magam lázasan vagy félholtan.
Csak hát sajnos most ez fel sem merült, mert hétfőn reggel nyolckor kezdődött volna a munkanap, én meg hétkor még vödörrel a térdeim között ültem az ágy szélén.

mind the vödör a kép sarkában

Más, kevésbé undorító: hónapokig játszottam a gondolattal, mire végre rábeszéltem M.-et és elmentünk a helyi terembe boxra, és teljesen ráfüggtünk, most hetente egyszer járunk. Így hetente kétszer megyek az irodai konditerembe súlyzós edzésre, egyszer boxra, és hétvégén elkísérem Medvegyet a hosszú lassú futására - amihez ha sikerül hosszútávon tartanom magam, nagyon boldog lennék az aktivitásommal.
Heti három edzéssel pont a Covid előtt sikerült életem eddigi legjobb formáját elérnem, jó lenne újra valami hasonló.

Saláták és körömlakkok: szégyellem BFFnek is bevallani, de nekem nem való a géllakk, és visszatértem a mezei körömlakkhoz. A géllakk nekem értelmetlenül hosszú ideig tart, én szeretem hetente váltogatni; a tartósság király, de nekem a sima lakk is meglepően tartós; és megvallom nőiesen, de eléggé szétbarmoltam a körmöm a géllakkal, mert sosem álltam meg és ritkán bajlódtam a szakszerű leoldással és simán lehámoztam (ezt remélem senki sem csinálja utánam).

Ja és tegnap vettem csillámos körömlakkot és kilakkoztam vele a lábkörmeimet is. Senki sem látja, de engem meglepően boldoggá tesz.

Belém szorult kicsit a beszélgetés, amikor egyik kedvenc beszélgetőpartneremmel, Nagydumás Munkatárssal csevegve kisült, hogy szerinte J. K. Rowling-gal nincs semmi baj és nem mondott semmi rosszat. Becsületére szóljon, belenézett a releváns Contrapoints videóba, amit átküldtem neki, bár a reakciója utána az volt rá, hogy 'szóval ez a csaj pasi?'.
Később azért megkérdeztem, mire szavazott a Brexitkor, és az EU-ban maradásra, szóval nem írtam le teljesen.

Nem rúgtak ki az első 1:1 meetingemen, de ami késik, nem múlik. Helyette amúgy egy órán át dumáltunk a menedzseremmel könyvekről meg utazásról, és azóta sokkal jobban kijövünk.
Tegnap volt egy kisebb pánikrohamom, mert a Fontoskodva Anális Munkatárs, akit a nevéből sejthetően nem kedvelek túlzottan, és szerintem ő sem engem, szóval ő csinálta a QA-mat és egyrészt fontoskodva anális volt, másrészt meg nyilván az ő felügyelete alatt is begyűlt pár kisebb hiba a munkámba, amin fontoskodva análiskodhatott.
(de örülök, hogy nem olvashatják a blogomat a munkahelyemen)
Én ezeket a javításokat úgy éltem meg, hogy
- béna vagyok a munkámban,
- mindenki idiótának tart,
- soha nem is leszek jobb,
- ki fognak rúgni.
Aztán hazajöttem, multitaskolva egyszerre ittam egy pohár bort, telefonon sírtam BFF-nek meg összeraktam a komódot, amit a hétvégén rendeltünk a hálóba, és valamennyire lenyugodtam.
Ma reggel meg láttam, hogy megjött a menstruációm, és komolyan döbbenten néztem vissza a tegnapi önmagamra, hogy mekkora hülye voltam, és ez milyen kínosan sztereotipikus már.

WFH

Már kétszer voltam amúgy home office-ban, egyszerre volt isteni és érződött illegálisnak (LÓGOK A MUNKÁBÓL BIZTOS AZT HISZIK HOGY CSAK A KANAPÉN DÖGLÖK A MACSKÁVAL BÁRMIKOR HÍVHAT A FŐNÖK ŐRJÖNGVE HOGY HOL VAGYOK). De szörnyen kényelmes volt kialudni magam, ledobni a kocsit műszakiztatni a szerelőnél, hazasétálni, megkezdeni a melót, ebédszünetben youtube-on videót nézni a kanapén Medveggyel, majd ötkor lecsapni a laptop tetejét és visszadögleni a macska mellé.

Mármint először, mert kitaláltam, hogy péntekenként leszek akkor otthon, és a második pénteken (múlt héten) kényelmesen nyújtózkodtam az ágyban még fél9kor - amikor Medvegy halálra váltan közölte, hogy nincs itthon internet. Szóval a szép nyugodt reggelem helyett totális pánikban belapátoltam a reggelimet, visszadobáltam az előző este gondosan kikészített laptopomat a táskámba, hogy egy rövid sprint után 8:59-kor bevetődjek az asztalomhoz.
Aztán csücsörögtem morcosan az otthoni szakadt pulcsiban, zsíros hajam kontyba csavarva, arcomon enyhe morccal úgy fél órát, amikor Medvegy megüzente, hogy újra van internet. Nekem akkor már csak öt perc volt hátra egy tréningig.
(végül délben hazajöttem és a nap második felét az otthonom komfortjában tölthettem, de akkor is, faszomat már, nem erről volt szó)

Ja és wish me luck, holnap lesz egy catch up-om a főnökkel, amin ha kirúgnak, mehetek vissza a balettba ugrálni kávét főzni.

Stay in touch

Múlt héten Berlinben voltunk, csodálatos volt, felért egy lobotómiával. Naponta legyalogoltunk 27ezer lépést, kiolvastam négy könyvet, péksütiken éltünk, és mellesleg voltunk koncerten is. Traumatikus volt hazajönni, amin nem segített, hogy késett a repülőnk, két órát vártunk a reptéren és hajnali kettőre értünk haza a macskához.

Tegnap vágtam a hajamból (csak a törött végeket igazítottam meg, mert most úgy döntöttem, hogy szeretem hosszan), és egy ponton ott ültem a tükör előtt a kezemben a frufrunak való hajtinccsel meg az ollóval, és nagyon nagyon nagy akaraterőt vett igénybe, de NEM vágtam magamnak frufrut.

Munkahelyen még mindig nem rúgtak ki, pedig lassan a próbaidőm negyedénél járok.

Be sem merem vallani, milyen boldoggá tesz, hogy vettem végre egy tisztességes hajkefét, amivel rendesen ki tudom fésülni a hajam.

Töröm a fejem, mi más történt még, de nem jut eszembe semmi. Gyakrabban kéne írni, mert ez nem állapot.

Negyedik hét

Dolgok, amiket elképesztően élvezek az új melóban:
- nem dolgozni hétvégén vagy este,
- tudok előre tervezni, mert tudom, hogy soha nem fogok dolgozni a hétvégén vagy este,
- csak a munkatársaimmal beszélek, és többnyire velük is csak írásban,
- elég nyugodt, semmi sem sürgős,
- a munkanap végén nem vagyok halálosan kimerült.

Dolgok, amik hiányoznak a kávézóból:
- a kávé. de az nagyon.
- a kedvenc munkatársaim,
- a fent említett kis kedvencekkel imádtam egy fordulatszámon pörögni, az ilyen hatékony gyorsaság nagyon jól esett az agyamnak,
- a fizikai aktivitás jól esett azért,
- az obszcén humor,
- a törzsvevők.

Eseménydús napok

Az első napomon eufórikusan énekeltem mindenkinek, aki hajlandó volt meghallgatni, hogy TE JÓ ÉG MENNYIRE KIRÁLY EZ A HELY, a másodikon meg sírva borultam Medvegy nyakába a nap végén, hogy miért tettem én ezt magammal.

Az összes többi nap azóta arányosan a két véglet között ingázik, inkább a jobb oldalon. Apró sikerélmények, elképesztően jófej és segítőkész kollégák, aztán a legkisebb gyengéd kritika (nem is egészen kritika, inkább gyengéd javítás) és én zokogva borulok be az asztal alá, hogy miért vagyok ekkora szar. Mindenki nagyon cukin meglapogatja a vállam, hogy mi a fenét várok az első hetemen, de na, a türelem és a kedvesség saját magammal nem jellemző rám.

Aztán voltunk Medvegy munkahelyénél céges vacsin, jól egymásra találtunk a másik kelet európai munkatárssal és az ő nyugat európai barátnőjével, így mi négyen fikáztunk Medvegyék cégét és rendeltünk drága koktélokat (céges számlára) kicsinyes bosszúból. 

Éjfél után értünk haza, aztán reggel hétre mentem vissza a pályaudvarra és indultam Londonba.

Szürreális élmény volt összeszedni BFF-et a St. Pancrason, hogy aztán együtt bejárjuk Londont - majd vasárnap délben elbúcsúztunk a Trafalgar téren és ő ment vissza a pályaudvarra, én meg a Victoriára elkapni a buszom. 

Amúgy nem kicsit volt rossz érzés visszanézni a közös fotókat, mert amennyire cukik vagyunk, annyira nagyon nem tetszett a fejem. Nagyon remélem, hogy csak elképesztően nem vagyok fotogén, mert a disszonancia a fejemben élő kép saját magamról és a fényképeken látott arc között egészen elképesztő.

Ja és elég nevetségesnek érzem az előző posztban említett sok sírást, amikor így utólag már full nyilvánvaló, hogy semmi extra nem volt itt, csak átlagnál valamivel jobb munkakapcsolatok közepesen jófej kollégákkal, akikkel a fos menedzsment miatt elszenvedett traumák kovácsoltak össze. 

Én meg kb. úgy zokogtam, mintha a lelki társaimat veszítettem volna el. 

Kicsit hülyén érzem magam.

Viszont időnként visszatérek vevőként és tesztelem, hagynak-e fizetni a kávéért, és eddig nem hagytak - ami eléggé jól esik.

Utolsó nap - part 2

Végül nem sírtam bent*, ami dicséretes.

*úgy, hogy más látta  

A műszak alatt végig röhögtünk meg nosztalgiáztunk, aztán a zárásra bejött néhány régi meg jelenlegi munkatárs (a "keménymag") és megvárták, hogy utoljára elvégezzem a zárós feladatokat. Levettem a gelembes kitűzőt a kötényemről, letöröltem a nevem a lockerről, még utoljára kiclockoltam, odaadtam a kulcsom az üzletvezető srácnak, és elmentünk a pubba. 

Tizenegy után indultunk haza, amikor még csináltunk egy csoportképet, majd mindenki megölelt és hazaindultam.

Aztán sírtam a telefonba Medvegynek, és most is sírok, ahogy írom, mert tudom hülyeség, de felfoghatatlan számomra, hogy meghívtam embereket, hogy töltsék velem a szabadidejüket, és eljöttek - én nem is akartam beülést szervezni utána, mert miért akarnának munkán kívül is időt tölteni velem, őszintén meglepődtem, amikor kérdezték, hogy ugye lesz - mert idióta vagyok és ha valaki arra utal, hogy kedvel, fel sem merül bennem, hogy komolyan gondolja.

Közben írt az új főnököm, hogy alig várja, hogy találkozzunk hétfőn, és kaptam emailt a HR-től, hogy üdv a cégnél, küldtek a címemre welcome package-et.

Hétfőtől adminisztrátor leszek egy "amerikai banki holdingtársaságnál" - az iroda tíz percre van gyalog, de amúgy sem számít annyira, mert van home office.

Én meg ülök az ágyon és sírok.

Szerintem ideje, hogy rámhúzzanak egy kényszerzubit és berakjanak a szobába, aminek minden fala ágy.

Utolsó nap - part 1

Tegnap az első baljós előjel a konyhában ért, amikor kentem a szendvicseket és elpityeredtem egy kurva toastie fölött, hogy basszus most csinálom ezt utoljára.
Aztán este elmentünk Angol Barátainkhoz, ahol két pohár bor után újra elkezdtek potyogni a könnyeim, és kisebb-nagyobb megszakításokkal onnantól egész este sírtam, végig az überben hazafelé, egy ponton Medvegy letett mellém egy pohár vizet a földre (ahol feküdtem - ne kérdezzétek), hogy azért hidratáljak.
Nem elég, hogy egy ekkora szerencsétlen vagyok, de két óra múlva kezdődik az utolsó műszakom és a szemem tiszta dagadt, faszomat komolyan.

am ende gehst du forbei-bye-bye

Ez az utolsó hetem a kávézóban, és váratlanul érzelmes a búcsú. Gondolatban végigsimítom az egész üzletet, ahol olyan szerencsétlenül kezdtem, és már az enyémmé nőtte ki magát: elköszönök a törzsvevőktől, a munkatársaktól, meg ettől az időszaktól, aminek vége. Ez a fajta bajtársiasság, ami csak a vendéglátásban tud kialakulni, azért fog egy kicsit hiányozni.
Meg persze a magabiztosság, amit olyan keservesen dolgoztam össze magamnak.
Na mindegy, úgy szép az élet, ha zajlik.

Ezt meg végtelenített loopban hallgatom.