2020 könyvekben

Az év elején valamiért újra akartam olvasni az amúgy teljesen középszerű Csontszüretet, most sem tetszett, és gondolom az sem feltűnő, hogy decemberben megnéztem Netflixen a Witchert. A Kis Baráttal az volt a szerencsém, hogy telefonon olvastam ebookban, ezért csak akkor tűnt fel, milyen baromi hosszú, amikor megtaláltam a Libriben is fizikai valójában - ha tudom, hogy ilyen fenyegetően vastag, lehet nem látok neki. Az Utazó bezzeg kis vékony, mégis iszonyú lassan haladtam, nagyon lehozott az életről, az Eltörölt fiú meg simán pocsék volt.

Életem első japán irodalmi műve, a No Longer Human azóta is kísért, második első találkozásom Junji Itóval szintén, rettentő cuki ez a sorozata a macskáiról. Végre befejeztem vagy három év után a Zero Waste Home-ot, sok újat már nem mondott ennyi idő után. Az Esti meséket államvizsgaidőszakban olvastam, jól esett lapozgatni a tanulások közötti szünetben.

A Hidegvérrel volt az első könyvem a Kindlimen, amit a szóbeli után kezdtem és velem volt a gyakorlati államvizsgán is, haha. És rögtön utána lőn az Angol korszak kezdete, a repülőn az Evelyn hét férjét olvastam félig bőgve, a karantén alatt pedig az utána következő öt könyvet olvastam ki. Az I'm Thinkinget azóta kicsit megbántam, de nem azért, mert rossz volt.

Az Unorthodox és a Girl with Pearl Earring az utolsó kettő, amit befejeztem. 

És most látom, hogy elfelejtettem jelölni az Ifjú orvos feljegyzéseit, pedig az is de cuki volt már.

Próbálok átállni goodreads-re, csak ezt az évet még molyon akartam befejezni, szóval plusz kettő Lucy Knisley iszonyú cuki és egyben traumatizáló könyve (nem vagyok terhes), meg a Synecdoche forgatókönyve.

Ez így összesen 35, amivel nagyon nem vagyok elégedett, de belegondolva, hogy év közepén tanultam, most pedig magam alatt voltam, tavaly pedig sokkal jobb feltételek mellett is csak 31 sikerült, annyira azért nem vészes. 

A 35-ből most volt a legalacsonyabb arányban magyar szerzőktől, három darab, de az egyik kedvencem a Férfiidők lányregénye lett. Elég nagy a változatosság, Donna Tartt és Truman Capote került fel kétszer, és soha nem látott mennyiségű, 15 angol nyelvűt sikerült olvasni, ami magyarázza a szokásosnál lassabb tempómat is.

Öt könyvvel is nagyjából a felénél tartok, szóval 2021-re marad a Such a Fun Age, az Ex Libris, a Capote, a Find your Artistic Voice és Talented Mr. Ripley, csak egyikkel sem akarok most direkt belehúzni csak azért, hogy felkerüljön a 2020-as listára. Ja, és most jut eszembe, belekezdtem még az első Virginia Woolf könyvembe, az A Room of One's own-ba, csak azt már fel sem vittem. Kaotikus ez az év minden szempontból.

Haha, now back to suffering

Pont pár napja nyilatkoztam Medvegynek, hogy úgy érzem, végre tényleg, tényleg jobban vagyok, mármint nem csak görcsösen sírva próbálom bizonygatni, hogy mintha már jobb lenne, hanem valóban napról napra stabilabb a hangulatom, nincsenek szélsőséges ingadozásaim, képes vagyok reálisan felülbírálni a katasztrofizáló gondolataimat, minden nap felöltözöm tisztességesen, normálisan eszem, stb., szóval ma nagy boldogan elmentünk naptárat venni 2021re...

...erre hazaérve olvastuk a hírt, hogy Nottingham Tier 4-be lett sorolva, érvényes ma éjféltől.

A macskát teljesen összezavarja, hogy Medvegy nem dolgozik és nem kel senki 7:45-kor: általában nagyon kis cuki és kibírja olyan 9-10-ig, amikor elveszíti a türelmét és elkezd pattogni a fejünkön, hogy itt az idő vele foglalkozni. Tegnap ez kicsit hamarabb jött el olyan fél kilenc magasságában, és ugyan kissé álmosak voltunk, Medvegy kinézett az ablakon és szólt, hogy nahát esik a hó, szóval a macska teljes döbbenetére kipattantunk az ágyból, a pizsamára ráhúztuk a kabátot és sétáltunk egy kört háztömb körül, amíg hatalmas pelyhekben hullt a hó. Úgy tíz percig tartott, mire hazaérünk, már csak sima hóesés volt, újabb öt perc múlva pedig már csak sima eső. 

Ha a macska nem kelt fel, átaludjuk az egészet.

Tegnap újranéztem a Synecdoche, New Yorkot, a PSH kihívás abszolút győztesét, és hihetetlenül bejött az író-rendező Charlie Kaufman célja nálam, mert az első nézés után gyakorlatilag eret akartam vágni magamon, mert semminek nincs értelme, céltalanul pergő életünk végén mind egyedül, magányosan halunk meg (senki meg nem mondaná, életem melyik szakaszában történt ez), de most másodjára teljesen más pontokat stimulált az agyamban és a végső konklúziót is máshol vontam le. Nagyon okos ez a film, és hiányzott már valami ilyesmi, amit gondolkodva lehet fogyasztani.

PSH kihívás - VII.

Love Liza, 2000 - imdb 7.0
Ajánlom? - nem.
Újranézném? - nem.

Kiváncsi voltam, rég láttam ilyen filmet, és csalódtam is meg nem is.
A címszereplő Lizát nem is látjuk, ő a halott feleség, akinek az öngyilkosságával a hátrahagyott Wilsonnak kell megbirkóznia, és a küzdelmében semmi nemes nincs: nem képes elolvasni Liza búcsúlevelét, a munkáját elhanyagolja, elidegeníti azokat, akik segíteni akarnak neki.
Ja, és elkezd benzint szipuzni.
Lizáról nem tudtam meg semmit, csak a nevét és azt, hogy öngyilkos lett, pedig nagyon kerestem bármiféle jelet, amiből a személyiségére lehet következetni: spoiler, de gondolom úgysem nézi meg ezt a filmet senki, hogy a lakásban a jelenlétére sem utal semmi, csak néhány fotó a hűtőn kb három másodpercre, Wilson egy félmondatban említi meg, hol voltak nászúton, összességében senki nem mond róla semmit (még az anyja sem). A végére sem tudtam meg, milyen volt a házasságuk vagy miért tette Liza azt, amit, csak Wilson önpusztító, céltalan keringését néztem másfél órán keresztül, ami egyre kényelmetlenebbé vált, és a véggel nem kaptam semmilyen feloldozást.

Jack goes boating, 2010 - imdb 6.4
Ajánlom? - igen.
Újranézem? - nem valószínű. két nappal az írás után vissza kellett jönnöm átírni, mert még mindig kísért a film, szóval szerintem ebből újranézés lesz.

PSH első (és sajnos egyetlen) rendezése, előtte az azonos című színdarabban játszotta szintén a címszerepet, Jack-et: az amúgy jóindulatú, de diszfunkcionális limuzinsofőrt és raggae-rajongót, akinek egy nap a barátja és annak párja leszerveznek egy páros randit egy szintén kedvesen diszfunkcionális ismerősükkel. Innentől az egyik pár elszántan próbál összejönni, a másik pedig együtt maradni, miközben igazából egyikükkel sem történik semmi rendkívüli.
A filmmel semmi baj nincs, teljesen rendben van, viszont egyre jobban gyűlölöm az összes filmmarketingest, akik képesek olyan előzeteseket, posztereket, szinopszisokat alkotni egy-egy filmről, amitől pont a lényegét veszíti el és tök más műfajúnak tűnik. Ezt a filmet nekem eladták ezzel a cuki romkomkék poszterrel romantikus vígjátéknak, pedig sokkal inkább dráma romantikus elemekkel. 

Ides of March, 2011 - imdb 7.1

Ajánlom? - nem.

Újranézem? - nem.

Egy film az amerikai politikáról, jéééj.
Nem érdelt soha a téma, ergó nem is tudok róla semmit, plusz mivel a faszom johannesburgi Netflixen nincs angol felirat, többször is elég könnyen elveszítettem a fonalat, mi történik - ami nem segített amúgyis elég csekély érdeklődésemen. Eddig ennek volt leginkább kötelességíze a listáról, még a Moneyballt is jobban élveztem.

X

Mi amúgy sem szoktunk annyira karácsonyozni, elvégre Medvegy egy karácsonytagadó vallásban nőtt fel, nekem meg apukám vasutas, minden évben dolgozott valamilyen formában az ünnepek alatt (nappal vagy éjszaka). Kicsit könnyebb volt, hogy nem szoktunk nagy családi ünnepléshez, de azért a közös étkezés hagyományát mégsem akartam elhagyni, szóval felvetettem a szüleimnek, hogy 24.én ebédeljünk együtt, vagyis mind beállítottuk a laptopot az asztalra ebédidőben. Mi felbontottunk egy üveg proseccót is, amit észrevétlenül eltüntettünk a hívás alatt, és aminek az lett a vége, hogy a hívás után viháncolva berohantunk a városba, mert miért ne. Azóta bánom, miért nem ittunk mi többet a korábbi nagy depiöngyi időszak alatt, hát mennyivel könnyebb már így az élet?

Itt totál józanul megyünk a liftben.

25.én Angol Barátainkhoz mentünk, együtt ebédeltünk és kajakómában megnéztünk három filmet egymás után. Nagy sikert aratott a családi nembejgli, amitől komolyan megmelegedett a fekete lyuk a mellkasomban, ahol a szívemnek kéne lennie. A kormány 25. éjfélig adott kimenőt, szóval 26.án 00:10-kor elindultunk haza, ahol egy traumatizált Pózella fogadott, akit úgy egy óra volt megnyugtatni - a kismalac kicsit hozzászokott, hogy éjjel-nappal otthon vagyunk és teljesen váratlanul érte a távollétünk.
Egy hónap után újra vezettem is, mondjuk a töküres utakon nem volt valami nagy kihívás, de most nem kihívásra volt szükségem, hanem könnyű sikerélményre. Parkolással lassan, de biztosan haladok, de szerintem lassan meg kell tanulnom együtt élni a tudattal, hogy nem vagyok olyan, mint anyukám, aki ahová egy autót fizikailag lehetséges betenni, ő beparkolja: nekem valószínű még jó ideig megmarad Medvegy, mint biotolatóradar meg a parkolók legtávolabbi pontja, ahol nincsenek sokan.

Tegnapelőtt pedig 6 órán át skype-oltunk BFF-fel, aminek során tökegyedül sikerült bepuszilni Medvegy karácsonyra kapott céges ginjének a javát. No regrets.

Ja és közben névnapom is volt, amivel kapcsolatban mindig zavarban vagyok, mert néhányan mindig fel szoktak köszönteni, ami tök kedves, de szerintem a névnap nem ünnep, nem tartom sem a sajátomat, sem másét. De azt hiszem erre is vonatkozik a szabály, miszerint hogyha adnak, fogadd el.

A szombatot tökéletesen jellemezte, hogy amikor lezártam a karácsonyi borítékokat, megvágtam eggyel a számat.

Tegnap viszont már jobb volt, elmentünk kirándulni az Attenborough Nature Reserve-be, és ilyenkor még mindig fangirlködöm, hogy milyen fasza környéken lakunk már, ahol ilyen helyek sétatávra vannak. Mindketten térdig sarasak lettünk, de jól feltöltődtünk napfénnyel-természettel.

Ja fény derült rá, hogy Medvegy fél a haggyúktól: lassan és megfontoltan kellett kikerülni az úton dekkoló példányt és rám szólt, hogy ne beszéljek hangosan, mert feldühítem. Pedig az itteni madarak elég domesztikáltak, nem nagyon zavartatják magukat, ahogy ez sem tette, csak nézett minket, ahogy elsétáltunk az orra előtt.

Elkértem anyukámtól a családi hagyománynak számító "bejgli, ami nem bejgli" receptjét, amit minden karácsonyra csinált. Cries in alone.

Tier 3 is basically lockdown but with primark open

Csak hogy ne tűnjön úgy, hogy itt digestive kekszből van a kerítés is, a múlt héten sok melóval felállították a főtéren a karácsonyi vásárt több tucat bódéval meg egy kivilágított óriáskerékkel együtt - megnyitották, majd egy nap után lezárták és elkezdték lebontani, mert előre nem látható módon sok ember ment el és ez vírusveszélyes.
Logic.

Nagyon nem volt jó érzés előadni a tőlem távol élő szeretteimnek, hogy relatív okésan vagyok, amikor amúgy annyira nem volt így, csak nem akartam nyomasztani őket a nyomorhullámvasúttal, amin éppen ültem - mert egyrészt az egész még csak nem is "valódi" és csak a fejemben létezik, másrészt pontosan tudom, hogy ők sincsenek most az élet magaslatán, nem szeretném leszívni az energiájukat azzal, hogy hiábavalóan hallgathatják a nyekergésem.
Nekem legalábbis sokat segít, hogy egyáltalán beszélgetünk, semmiségekről meg hülyeségekről.

De nem panaszkodom, most egész jó. Általában még időben sikerül tudatosítani a katasztrofizáló gondolatokat és hátralépni egyet, messzebbről nézve pedig néha még röhejesnek is tűnik ilyenkor, hogy komolyan ez az apróság váltott ki ekkora mértékű pánikot..? 
Elvégre az eddigi tapasztalataim alapján akármi miatt is sikerült debilizáló szorongásspirálba hajszolni magam, majdnem mindig értelmetlen volt, amikor pedig kivételesen tényleg szarrá ment valami, akkor a vártnál tizedannyira sem voltak tragikusak a következmények.

I'm a silly goose, honk honk

Miután kimaxoltuk a Grey's Anatomy-t, most egy kicsit rákaptunk a Community-ra. Korábban néztem néha magyarul a Comedy Centralon, akkor nem fogott meg, de most teljesen beleszerettem a karakterekbe, a humorba, az egészbe. Szóval amikor elértünk ma záróepizódhoz, amin amúgy majdnem sírtam, újra is kezdtük az elejéről, mert még nem álltam rá készen, hogy elengedjem a karaktereket.
Ja és nincs Semmelweises pulcsim, de Greendale Community College pulcsit szeretnék.

Elég komoly dilemma, hogy nem akarok minden szart Amazonról venni, mert nem akarom támogatni Jeff Bezost, de közben meg ott a legolcsóbb minden. Ez persze megint csak azt bizonyítja, hogy valami nem oké, de közben csak kényelmetlen többet fizetni valamiért, amikor látom, hogy megkaphatnám ugyanazt olcsóbban is (könyvről van szó, tehát a minőség sem játszik, konkrétan ugyanaz). Meh.

Hosszú évek után újranéztem az Annie Hallt, és atyaég, mennyivel többet mondott most, mint korábban, esküszöm én egy teljesen más filmre emlékeztem.
És ez csak még jobban ráébreszt, hogy milyen hülyeség koraérettnek bélyegezi gyerekeket. Egész gyerekkoromban hallgattam, hogy idősebbnek tűnök a koromnál és milyen érett vagyok, szóval elég nagy arcom lett ahhoz, hogy az indokoltnál jóval hamarabb kezdjek "felnőtt" könyveket és filmeket olvasni, amiknek persze így kb pont a lényege repült el a fejem mellett megértetlenül.

Ja és rendeltem egy vagon fonalat és most szivárványszínű takarót horgolok. Az államvizsga alatt bevált módszer volt a téboly szélén horgolni két sort színes fonalakkal, az a takaró nem lett valami szép és azóta is otthon van, de annak az evolválódott verziója ez most. Nagyon jó módszer amúgy, esküszöm ez tartja valamennyire szinten az agyam kémiai egyensúlyát, mert mintha már nem látnám annyira nagyon végletesen rettenetesnek vagy nyomorúságosnak a létet.

mood

A hazai híreket olvasva nem tudom elmondani pontosan, milyen érzéseim vannak, de kb olyasmi, mint amikor az autópályán a mi sávunkban simán haladunk, de látom a szembesávban a balesetet meg kilométeres torlódást.

Életem tragédiái, újabb fejezet
Dolgok, amiket szeretek: kötni.
Dolgok, amiket nem szeretek: kötött holmik.

Így utólag belegondolva a legkicsavartabb logika volt anyukámtól, hogy valahányszor elég hosszúra nőtt a hajam, rábeszélt, hogy vágjuk le, mert "úgyis legtöbbször csak felfogom lófarokba".
Két ténylező áll emögött,
1: nem szeretem, ha a hétköznapi kis dolgaim intézése (vagyis a létezés) közben haj lóg a szemembe-arcomba,
2: nem vagyok valami kreatív a hajammal és nem szeretek vele napi szinten foglalkozni.
Ebből kiindulva nem tudom, milyen univerzumban tűnik jó ötletnek egy ilyen személynél kényelmetlenül rövid hajat vágatni, elvégre nyilván nem leszek ingerült, ha a preferenciámmal ellentétben haj van az arcomban. Vagy az volt a cél, hogy ha a hosszú hajammal nem vagyok kreatív és nem szeretek törődni, majd a rövid rákényszerít? Mert nem volt így, csak a rövid haj még bénábban áll, ha nincs rendesen belőve, ergó a rövidhajas korszakaimban simán állandóan hülyén néztem ki.

Ahogy egyre közeleg az alkalmas idő, egyre többet agyalok a jövőbeli gyerekünkön, egészen pontosan azon, legyen-e egyáltalán. És mivel az "agyalás" nálam inkább jelent "görcsös szorongást", egyelőre úgy tűnik, lényegesen többet ártok ezzel a dolognak, mint amennnyit nem.
Meg az sem segít, hogy a négy legközelebbi barátomból hárman nem terveznek gyereket vállalni (ketten határozottan, egyikük még fenntartja a változtatás lehetőségét), Medvegy pedig abszolút szabadságot hagy nekem és nem akar egyik irányba sem befolyásolni. Ami amúgy megnyugtatóan normális tőle, de közben meg hogy merészeli..?

Kérdem én, miért nincsenek jobban megbecsülve a takinénik? Nem a legkomplexebb feladat és nem igényel túl intenzív agymunkát, de a végzett munka céltalansága egyenesen arányos a strapásságával - vagyis az ember elkészül, megkönnyebbülve élvezheti a munka gyümölcsét kb öt percig, aztán lehet kezdeni elölről.

- egy óra takarítás utáni monológunkat hallották.

A héten elmentünk átvenni egy rendelést Medvegynek, és amíg ő intézte, én álltam a járdán és csodáltam a napfényben ragyogó tiszta bakancsomat - amikor elment mellettem egy random ürge, őis elismerően nézett a kérdéses bakancsra és rám mosolygott, hogy nice boots.
Az ilyen apróságoktól önt el mindig az öröm, hogy itt lakunk.
(határozottan nem flörtölés volt, mivel a szépséges cipőmet leszámítva úgy néztem ki, mint egy darab sz.r, szóval csak simán érdek nélkül volt kedves)

Ráébresztett, milyen nehezen is tapad meg egy-egy új szokás, amikor áthelyeztem a fürdőszobában a kéztörlőt a fürdő egyik sarkából a másikba, és lassan egy hét után még mindig oda nyúlok először, ahol már nincs törülköző.

Pont nemrég írtam róla, hogy milyen zen meg türelmes vagyok a macskával, erre életemben nem voltam még olyan közel hozzá, hogy kitekerjem a nyakát, mint ma, amikor görcsöktől fetrengtem a kanapén, ő meg jött és dorombolva elkezdte nyomkodni a hasamat.

Az egyik legérdekesebb új tulajdonságom, amit Purr és Pó mellett növesztettem, az a tárgyaim könnyű elengedése. 

Kiscicakorukban elég sok kábel elrágódott a lakásban, Purr eltörte a kedvenc és legdrágább butlers-es tányéromat, de vertek le könyveket, blurayeket, húztak ki szálat ruhákból - mi pedig csendben pótoltuk az esetleges veszteségeket és levontuk a tanulságokat, milyen óvintézkedéseket kell hozni legközelebb.

Ez annak kapcsán jutott eszembe, hogy tegnap beszéltünk a szüleimmel, küldenek nekünk csomagot és Medvegy navigált a lakásunkban, milyen holmijait szeretné a dobozba. Én csak a túrabakancsomat kértem, hogy a következő egzisztenciális krízsemnél ne a luxi bakancsomban gázoljak térdig a sárba, majd többszöri visszakérdezés után, hogy biztos csak ennyi?, rájöttem, hogy a fényképezőgépemnek végülis örülnék, de ja, ennyi.

(meg persze kértem még darált mákot)

De minden mást vagy pótoltunk már, vagy nem is hiányzik.

Ugyanitt közben váratlan örömöt lelek a meglévő dolgaim ápolásában: szeretem a konyharuháimat meg mikroszálas törlőkendőimet szép tisztára mosni, tegnap flow élmény lett egy gomb visszavarrásából a kabátomra és olyan szeretettel tisztítottam le a bakancsom nedves ronggyal és olajoztam be, hogy azóta boldog vagyok, ha ránézek, milyen szép! és milyen tiszta!

Nagyon új dolog ez nekem, lehet a korral jár, vagy csak olyan kevés inger ér most, hogy az agyam próbál kapaszkodót keresni a hétköznapi dolgokban.

Utóbbi idők legszomorúbb jelenete a Grey's Anatomy-ban, amikor két fekete szereplő leül a kb 12 éves fiukkal beszélni, hogy mit csináljon, ha a rendőrséggel van dolga. Rázott közben a hideg, pedig nem vagyok az a könnyen felkavarható típus.

Már jobban bosszantott, hogy töredezett a hajam, mint amennyire élveztem, hogy dehát milyen hosszú, szóval vágtam belőle egy jó öt centit. Még mindig nem találtam ki, mit akarok vele csinálni (mondjuk jelenleg amúgy sem kéne ekkora döntéseket hoznom), de addig is, legalább valamivel egészségesebbnek néz ki.

2020 számtalan parája közül dobogós, hogy ebben az évben sikerül a kis szervezetemben növesztenem valamit, amit amúgy simán időben kezelhető - lenne, ha eljutnék szűrővizsgálatokra.
Fogorvoshoz mentem egyedül, kimaradt idén a szemész és a bőrgyógyász, és a legfájdalmasabb, a nőgyógyász is.

Ma elmentünk kicsit sétálni, és elhagytuk a járt utat a járatlanért - aminek következményeként Medvegynek beázott a cipője, engem meg vádlin csípett a csalán.
De legalább jól szórakoztunk közben.

Szívfájdalom

Most megint annyira nem jó.
Apró lépésekben haladok, és valahányszor azt hiszem, innentől már nagyjából sínen vagyok és egyenletes az út felfelé, persze jön egy zuhanórepülés. 

Szóval tegnap több napnyi zuhanás után végre erőt vettem magamon annyi időre, hogy felöltözzek és kilökjem magam az ajtón (jéj amikor ennek is örülni kell).
Eredetileg egy rövid városi sétára készültem, csak aztán megláttam a távolban egy dombot és valahogy teljes bizonyossággal éreztem, hogy i want to climb that thing. Nekiindultam, és egy idő után kivettem a fülhallgatómat és lekapcsoltam a zenét, mert zavart - szóval csak hallgattam a saját lihegésem, a bakancsom cuppogását a sárban, a madarak meg a mókusok neszezését.
Elértem a kijelölt nézelődőhelyre, ahol valami csoda folytán teljesen egyedül voltam, ráérősen néztem az előttem elterülő várost és még a saját lakásunkat is sikerült beazonosítani, majd összeszedtem magam, legurultam a dombról és hazaindultam.
Többször is kicsit eltévedtem, de végül mindig segítség nélkül irányba tudtam rakni magam.

A gyönyörű városi bakancsom viszont azóta is az lábtörlőn várja, hogy levakarjam róla a sarat.

PSH kihívás - VI.

Egyre jobban látszik, hogy a végére maradnak azok a filmek, amiket ilyen-olyan okokból eddig halasztottam.

My boyfriend is back, 1993 - imdb 5.4
Ajánlom? - nem.
Újranézem? - nem.

Mi a fene volt ez a film?
Medvegy felajánlotta, hogy megnéz velem egy filmet a kihíváslistáról, én pedig rábíztam, hogy válasszon egy neki szimpatikusat. Tűnődve megkérdezte, hogy horrorfilm nincs is a listán? Ajánlottam neki ezt, mint horrorhoz legközelebb eső lehetőséget, de tényleg ezt szeretné? Nincs igazán garantálva a minőség, mivel ez még PSH karrierjének azon nagyon korai éveiből van, amikor a színészek nem válogatnak és kb. bármit elvállalnak, ami beszélő szöveggel jár.
Igen, ezt szeretné.
Biztos?
Biztos.
Szóval megnéztük, és egy roppant bizarr élményben volt részünk. A 90-es évekre jellemzően bugyuta és egyszerű volt, de összességében viszonylag jól szórakoztunk, néha még nevettünk is, de egyszer elég volt, köszönjük.

Hard Eight, 1996 - imdb 7.2

Ajánlom? - nem.

Újranézem? - nem.

Az eddigi Paul Thomas Anderson filmek közül ez tetszett a legkevésbé, nem fogott meg a téma, nem volt számomra érdekes. John C. Reilly-t egyre jobban szeretem, Gwyneth Paltrow pedig fiatalon, a pályafutása elvilegi csúcspontján sem volt valami nagy eresztés.
Az első felében csak az tartotta fenn minimális mértékben az érdeklődésemet, hogy vártam PSH-t, amint ez megtörtént, onnantól erőszakkal tudtam csak a képernyőre koncentrálni, a végén pedig már csak a háttérben ment, amíg olvastam.

The Talented Mr. Ripley, 1999 - imdb 7.4

Ajánlom? - igen.

Újranézem? - valószínűleg igen, a könyv elolvasása után.

Csak nem szabadulok Gwyneth Paltrow-tól: pont úgy jött ki, hogy egymás után néztem a kettőt, de ebben valamivel nézhetőbb volt. 

Előbb amúgy el akartam olvasni a könyvet, de úgy belassultam vele, hogy nem akartam tovább várni, aztán reméltem, az élmény majd bebikázza az olvasási tempómat. Matt Damon ennivalóan édes és kölyökképű (az elején), Jude Law pedig offenzíven és zavarba ejtően tökéletes, és mindketten a lehető legjobb választások a karaktereikre.

A könyvvel együtt nagyon jó élmény volt, csak a könyv kicsit ellustított: a szöveg elég lényegretörő és egyenes, a film ehhez képest nagyon diszkrét, oda kellett rá figyelni.

Mellesleg pedig:

Azt hittem, az utolsó hajgumim is használhatatlanra nyúlt, és már majdnem rendeltem 100 újat, amikor váratlanul találtam még kettőt a táskám aljában.

Ja, és reggel jött az értesítő, hogy megkaptam a pre-settled "előzetes letelepedett" státuszt.

Life is good.

Itt egy hiteles illusztráció arról, mit csináltam éppen, amikor megérkezett a hír az utóbbiról:

Biztosan nem az ágyon döglöttem egy szál pólóban meg bugyiban és próbáltam erőt gyűjteni a felöltözéshez, amikor pittyent a telefonom és észrevettem az emailt. 

De tény, a macska valóban mellettem punnyadt és nem volt lenyűgözve.

Legközelebb lerajzolom azt a pillanatot is, amikor megtaláltam a két hajgumit.

Boom boom boom, That's how it goes

Elszoktam tőle, hogy ennyire nem történik velem semmi, és erősen dolgoznom kell rajta, hogy ellenálljak a kísértésnek, lefeküdjek a földre és hagyjam elfolyni a napjaimat szürke egyformaságban. 

Mivel amúgy sem állok éppen a helyzet magaslatán, egy egészen kicsit nehezített a terep - másrészről viszont huszonnyolc introvertált év előnyével indulok ebben az egész karanténdologban, szóval ki itt az igazi nyertes..? 

Mondjuk kit akarok átverni, nincs itt nyertes, és énis csak a túlélésre játszom.

Napi sikerélmény: sütöttem ciabattát! Csupán úgy a fél napom van benne (oké, nem 12 óra folyamatos meló, de ezalatt x időnként foglalkozni kellett vele), és a ragacsos tésztával összetrutymákoltam a fél konyhát, de megérte, olyan elképesztően finom lett. Ezt a receptet használtam, jelentem, hülyebiztos, ha még nekem is sikerült vele boldogulni.

Tegnap BFF szabadnapos volt, vagyis hat órás maratoni skype-ot tartottunk. Azóta is meleg a szívem környéke, mert mindig, minden kapcsolatomat folyamatosan megkérdőjelezem, hogy biztos csak én erőszakolom magam a másikra - de vele sosem kérdés, hogy mindketten akarjuk a másikat az életünkbe. Nem tudok elég hálás lenni érte és imádom, hogy van közös bálnánk.

Brad Mondo meg minden hozzáértő valószínűleg szörnyülködne, de én nagyon elégedett vagyok a hajammal és állandóan kiengedve hordom, mivel felvidulok, amikor meglátom. Pedig a szőkítés egy pontján már azt mérlegeltem, hogy oké, régóta esedékes egy vágás és amúgy is régen volt rövid frizurám.

Medvegy meg rám szólt, hogy mikor lesz már pink az egész, ő azt szeretné. Oh god.

Azt hittem, kevésbé fognak felbaszni a magyarországon történtek, ha már kívül leszek a határon, de nem. Közben persze megerősít a döntésben, hogy jó nekünk itt, nem megyünk vissza, de ettől még vannak otthon barátaim, családom, egy másik macskám...

Amúgy teregetés közben jutott eszembe, hogy honnan jön a "kiteregetni a szennyest" szófordulat? Mármint a tiszta ruhát teregetem ki, a szennyes csak punnyad a kosárban, vagy én csinálok valamit rosszul..? Esetleg az a kínos, hogy az illető a koszos ruhát rakja ki nyilvánosan száradni? De ez tisztával is ugyanolyan ciki, nem? Engem legalábbis zavarba hoz, amikor az udvaron látom a család alsóit kiterítve száradni. Sehogy sem értem.
(vagy ez olyan, mint a "vaj van a füle mögött", ami nincs, vagy van VALAMI a füle mögött, vagy vaj van a FEJÉN, amit valahányszor hallok, a szívemhez kapok az általános iskolás Bendegúz nyelvÉSZ versenyes okleveleimmel)

Nagyon fura volt úgy színdarabot nézni, hogy közben oversized pulcsiban és leggingsben hevertem az ágyon a macskával, és még vécére is ki tudtam menni - közben. Csak kicsit szomorodott bele a lelkem, amikor nem tudtam tapsolni a végén, meg amikor magam elé képzeltem a Madách teret, ahol amúgy lebzseltem volna a darab előtt-szünetben, és a 74es trolibuszt, amivel hazamentem volna, de még így is rettentően feltöltött az élmény.
És le a kalappal az Örkény csapata előtt, nagyon profin megoldották az egészet.

Utcán sétálva
M: Miért mosolygott ránk ez a nő..?
Én: Mert én mosolyogtam rá először.

Furcsa időket élünk, de igyekszem a legtöbbet kihozni belőle. Anyukám meséli, hogy milyen ingerült ő és a környezetében mindenki, ehhez képest amikor mi naponta eljárunk egészségügyi sétánkra, igyekszem mindenkire mosolyogni. És mondanám, hogy próbálok vidámságot csempészni a világba, de csak továbbadom azt, ami engem ér: tény, hogy nem találkozunk sok emberrel, szóval nem nagy a mintaszám, de mindenki odafigyel a másikra és türelmes. Ma a boltban az eladó bocsánatot kért, amiért öt percet sorban kellett állnunk, nekem meg az járt a fejemben, hogy miért kér bocsánatot, részben neki hála adatik meg a minden napi digestive kekszünk meg vegán csokink.

Szerencsés vagyok, szerencsés vagyok, szerencsés vagyok.

Be my bad boy, be my man

A trükk, amivel 200%-kal élvezetesebbé tudom tenni saját magam számára a házimunkát: népszerű számok nightcore mixét hallgatom közben.

Hetekkel ezelőtt megrendeltem Truman Capote életrajzát, és szégyentelenül lassan (nem túlzok, kb 1 oldal/hét) haladtam vele, annyira untam. De tegnap végre átlökdöstem magam a gyerekkorán, és aztán hajnali fél kettőig olvastam, mert nem bírtam letenni. 

Ma végre összeszedtem magam és vettem bleach-et a hajamra, hogy a pink festék még jobban érvényesüljön. Életemben először világosítottam a hajam, és amíg az elsőnek bekent tincs el nem kezdett erőteljesen szőkülni, tök laza voltam, mert pfff yolo valami lesz, ez csak fun.
Aztán persze tök foltos lett a végeredmény, de szerencsére nem sokáig, mert gyorsan rákentem a pinket és azóta ismét teljes a boldogság. De szerintem ez nem az utolsó alkalom volt, hogy magamnak piszkálom a hajam, mert atyaég de jó szórakozás.
A haj meg haj, majd lesz vele valami, max visszanő.

Nem használtam fel a sapkát, de mint kiegészítő megtetszett.

(plusz erősen pigmentált, élénk festékkel dolgozni hófehér falú, bérelt lakásban - extra adrenalin)

Holnap meg színházba megyek, méghozzá az Édes Annára az Örkénybe.

PSH kihívás - V.

Mission: Impossible III, 2006 - imdb 6.9
Ajánlom? - igen is meg nem is, de inkább nem.
Újranézem? - kizárt.
Nem voltam hajlandó megnézni az első két részt, szóval az elején kicsit zavart, hogy kicsoda Tom Cruise és mi történik itt, de gyorsan belejöttem, elvégre a sztori nem éppen egy Trónok Harca.
Ebből adódóan a film maga elég uncsika, PSH elég durva overkill a kétdimenziós film egydimenziós főgonoszához (akinek egyetlen tulajdonsága, hogy nagyon gonosz), viszont a repcsis "gonosz és fenyegető vagyok" monológ meg a nyitójelenet miatt megérte megnézni.
Ja, és határozottan öregszem: tudván, hogy Tom Cruise maga csinálja az akciójeleneteit, már nem az járt a fejemben, hogy hú le a kalappal, hanem hogy de kurvára örülhetett ennek a rendező meg a stunt coordinator, Tom biztosítótársaságáról nem is beszélve.

Ez a jelenet meg vicces volt, csak erre tudtam közben gondolni..

The Savages, 2007 - imdb 7.1
Ajánlom? - nem, de nem azért, mert rossz a film.
Újranézem? - lehet, mert mazochista vagyok.
A történet itt sem komplikált, két testvér nyakába szakad a tőlük elidegenedett apjuk demencia miatt szükségessé vált otthonba helyezése. A béna magyar cím ("Apu vad napjai") vígjátékot sejtet, de ez nagyon nem az: az egész lehangoló, sötét és hideg, még a humor is a szereplők nyomorán röhög és csak a jelenet végéig feledteti az általános nyomorúságot, amit a film feldolgoz.
Összességében nem erre számítottam, és kicsit mélyebben is érintett, mivel a családunk pont nemrég került eléggé hasonló helyzetbe (kétszer is, egy év különbséggel). Szinkronnal tudtam csak megnézni, ami elég sokat elvesz a film élvezeti értékéből: ha újranézem, mindenképpen eredeti hanggal lesz.

When a Man Loves a Woman, 1994 - imdb 6.6

Ajánlom? - nem.

Újranézem? - nem.

Egy unalmas "dráma", amiben a legnagyobb dráma az volt, hogy Meg Ryan milyen szép volt itt még és később mennyire nem lett az. Eléggé untam, láttam már ugyanezt a témát jobb feldolgozásban (Míg tart a bor és friss a rózsa, 1962), szóval közben tornáztam.

State and Main, 2000 - imdb 6.7
Ajánlom? - igen.
Újranézem? - talán.

Aranyos film egy filmforgatásról.
Semmi extra nem volt, könnyű, cuki, alkalmanként váratlanul humoros. A szavazás tükrében pedig ez a párbeszéd különösen vicces volt:

"- You believe that?

- I do if you do.

- But it's absurd.

- So is our electoral process. But we still vote."

Nagyon szeretem az ilyen kérdéseket, és most MM-nél láttam újra, szóval loptam és lőn.

1. Where did you grow up?
Budapesten születtem és jártam óvodába, 6 éves koromban kiköltöztünk az agglomerációba Veresegyházra, de továbbra is Budapestre jártam oskolába. 15 voltam, amikor visszaköltöztünk Zuglóba, és több, mint tíz évig a 74-es trolibusz vonalán éltem az életemet.

2. Where do you currently live?
Angliában, Nottinghamben - még elég új ez az infó nekünk is, nagyon fura így leírni.

3. Who is your first best friend?
A legelső Vera volt - mivel a szüleink már előttünk is közeli barátok voltak és mi nem egészen egy év különbséggel születtünk, adta magát, hogy sok időt töltöttünk együtt. A szüleink mai napig összejárnak, de mi nem keressük egymás társaságát: nem vesztünk össze, nem volt látványos "szakítás", egyszerűen csak nagyon különböző személyiségekké nőttünk fel.

4. How tall are you?
178 centi.
Nem, nem kosaraztam soha, bár elég sokszor próbáltak rávenni.

5. Dogs or Cats?
Macskák. Macskák vettek körül egész életemben, imádom a független kis lényüket, a logikájukat, még a hülyeségeiket is, meg azt, amikor rosszak. A kutyákat csak messziről és rövid időre kedvelem, utcán, másoknál, de saját sosem kéne.

6. Funniest moment throughout high school?
Fúha, ilyenkor persze nem jut eszembe semmi, de elég sok volt, viszonylag jól szórakoztam meg mókás társaság voltunk.
Nem a legmókásabb, de véletlenszerűen kiválasztott pillanat, amikor ottalvós lánybulit tartottunk az egyik osztálytársamnál, és annyira ráfüggtünk a Paris Hilton öribarit keres c. minőségi dokureality-ra, amit másnap reggel éppen maratonban adtak a Viasaton, hogy szegény házigazdának gyakorlatilag úgy kellett kirúgnia minket, hogy neki amúgy mostmár programja lenne - mi pedig kiszámoltuk, ki lakik a legközelebb, és átrohantunk hozzá folytatni a maratont.

7. What year were you born?
1992.

8. Are you in/have you gone to college?
Érettségi után tettem egy éves kitérőt az ELTÉ-n kémia szakon, majd tovayolóztam az SE ETK-ra dietetikusképzésre, amit nem kevés időhúzás után 2020 nyarán, a pandémia közepén fejeztem be.

9. What is your favorite drink?
Szörnyű szokás és nem kéne reklámoznom, de nem szeretek inni, vizet szoktam, mert muszáj.
Alkoholból pedig nyilván az Aperol Spritz, mint minden fehér lánynak Európában 20 és 40 év között.

10. What is your spirit animal and why?
Macska, doh.

11. You’re wearing perfume, what scent is it?
Manapság pont nem hordok semmilyet, mivel a költözéskor nem hoztam magammal és venni még nem volt érkezésem - de a nyári illatom valamilyen Nina Ricci, többnyire az almás kiadásból, a téli pedig az Armani Code Satin kiadása.

12. Tea or Coffee?
Egyértelműen kávé, teát csak a tudatos hidratálás miatt iszom, vagy ha beteg vagyok, de élvezeti értéke nincs sok számomra.

13. What are your life goals?
/cries/ I DONT KNOW
Jézus atyám, köszönöm az egzisztenciális krízist. Életben és boldogan tartani Medvegyet és a macská(i)nkat, később reprodukció után az utódunkat is, esetleg magamról sem megfeledkezve.
Nagyobb, közhelyesebb cél, hogy szeretném valamilyen módon jobbá tenni a világot - nem az egészet, de a kis mikrokörnyezetemet, és esetleg valami maradandót alkotni. De kinek nem ez a célja az életben.

14. What sports do you play or have you played?
Szégyen, de sosem sportoltam hosszabb ideig kitartóan. Gyerekkoromban úgy öt évig jártam lovagolni, de miután véget ért, mindig csak kipróbáltam ezt-azt, sosem tartottam ki semmi mellett. Kamaszként jártam egy évet Krav Magázni és egyet jógázni, utána hatalmas kihagyás után, 25 évesen kezdtem csoportos ugrabugra órákra járni, ami mellett kitartottam a pandémiás konditeremlezárásokig.

15. Have any books you read changed your life?
Nem tudok konkrét olvasmányt kiemelni, de erősen hiszek benne, hogy az olvasott könyveim is formálták ha az életemet nem is, de a gondolkodásmódomat mindenképp. Amik most eszembe jutnak az utóbbi öt évből:
- Tara Westover: Educated - egy amerikai lány küzdelme az elmebeteg családjával azért, hogy tanulhasson (meg néha az életben maradásért is);
- Szvetlana Alekszijevicstől bármi - elég kemény témákkal dolgozik;
- Alekszander Szolzsenyicin: Rákosztály és Ivan Gyeniszovics egy napja - egy hosszú és egy rövid olvasmány, de mindkettő ugyanúgy kísért azóta is;
- Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel;
- Anonyma: Egy nő Berlinben - egy berlini újságírónő naplója a Második Világháború közvetlen vége utáni állapotokról.

16. What is your favorite movie?
Örök kedvencem a Schindler listája, egy időben hetente megnéztem, aktuális kedvenc a Capote.
További kedvencek: Doubt, Jane Eyre, Conjuring 1-2, Liza, a rókatündér, Csupasz Pisztoly sorozat (szigorúan magyarul).

17. Who are your favorite YouTubers?
Aktuálisan YourMovieSucks Adam (filmek), KrimsonRogue és Dominic Noble (könyvek-filmek), Lindsay Ellis és Contrapoints Natalie (videóesszék) és Micarah Tewers (kaotikus tartalom diy ruhakészítésnek álcázva).

18. Do you speak any languages and how well?
Angolból és németből van középfokú nyelvvizsgám, angol azóta fejlődött, a német felejtődött (ami eléggé fáj, mivel előbbi kényszer volt, utóbbi pedig passion project).
Fun fact: tanultam olaszul egy, héberül TÍZ évig, és most kb ugyanolyan szinten vagyok mindkettőből: tudok felolvasni meg rákérdezni erre-arra, hogy hol van, de az útbaigazítást már nem fogom érteni.

19. Are you single or taken?
mArRiEd.

20. What is your idea of your dream date?
Hosszú séta a városban, a végén benézünk egy könyvesboltba és kávézunk. Mivel ez dream date, a kávézó a könyvesboltban van, az évszak ősz és séta közben gesztenyefák alatt is elmegyünk, és a zsebembe gyűrök néhány gesztenyét.

21. How long was your longest relationship?
Még mindig tart, 2009 októbere óta.

22. How would you describe your fashion sense?
Egyszerű, főleg fekete-fehér kiegészítve mókás macskás pólókkal, összességében smart casual (vagyis fekete nadrág/ruha, blézer). Nem szeretek túl sok energiát fektetni a ruházkodásomba, de nyilván szarul sem szeretek kinézni, szóval igyekszem jól kombinálható ruhákkal megtölteni a szekrényem.
Bár nehéz erről úgy írni, hogy kb fél éve nem megyek sehova sem, szóval többnyire fekete leggings és mókás póló van rajtam.

23. What is your go-to hairstyle?
Leengedtem és kifésülöm.
Az előző kérdésből már kiderült, hogy lusta darab szar kényelmes vagyok, ha a kinézetemről van szó, szóval általában csak kontyba csavarom a hajam fejem tetején, ehhez képest már a kifésülés is effortnak minősül.

24. How many siblings do you have?
Egy nővérem, aki tizenhárom évvel idősebb nálam.
Igen, ugyanazok a szüleink, csak megszületett a nővérem, a szüleink sokat vártak, majd megszülettem én. 

25. What is your go-to fast food order?
Nem eszem fast food-ot, ha félévente egyszer mégis megyünk, Medvegy krumplijából szoktam lopni.

26. Do you use a PC or a Mac?
Mac.

27. Your most memorable childhood memory?
Sok szép emlékem van, talán a legkorábbi és leginkább jelentős, amikor négyévesen tüdőgyulladással kórházba kerültem és hosszú kezelés után végre hazamehettem: ülök a magas ágyon és lóbálom a lábam, amíg nézem, hogy a szüleim az üvegablak túloldalán beszélnek a doktornővel, majd anyukám beront, olyan szorosan átölel, hogy fáj, apukám pedig kiveszi a bőröndömet az ágy alól és elkezd csomagolni.
Otthon a hazatérésem örömére kaptam egy görkoris barbit, aminek hajlottak a térdei.

28. What are your morning, evening routines?
- Medvegy kel előbb, amíg ő foglalkozik a macskával (megnyomkodja-megeteti) és csinál nekem kávét, addig én az ágyban fetrengek és próbálom rávenni magam, hogy felkeljek pisilni. Miután ez megtörtént, hideg vízzel leöblítem az arcom, hogy kicsit felébredjek, kitámolygok Medvegyhez, megmelegítem az előző este bekészített zabkásámat és leülünk a kanapéra valamilyen aktuális kedvenc youtube videónk elé.
- Miután Medvegy hosszan győzköd, hogy mostmár szeretne aludni, abbahagyom az aktuális tevékenységemet és elvonulok zuhanyozni. Megállapítom, hogy kéne valamilyen arcápolási rutin, de nem most, mert ???. Amíg Medvegy is fürdik, bekészítem a másnapi zabkásámat, lekapcsolom a tévét-villanyt, ellenőrzöm az ajtót-ablakot és átvonulunk a hálóba, ahol teszek be zenét és még olvasunk elalvás előtt, vagy ha fáradt vagyok, csak agyatlanul instát-9gaget görgetek, amíg ki nem esik a kezemből a telefon.

29. Do you have any bad habits?
A legrosszabb a halogatás: szeretem várni az inspirációt, mert anélkül nyilván semmit sem érdemes csinálni, nem..?
(de, de igen, sőt, akkor a legfontosabb)

30. Tell us one thing about you that we wouldn’t know?
Több ismerősömnek is onnan jut eszébe a szülinapom, hogy ha a 9/11es terrortámadások évfordulójától hangos minden - akkor elfelejtettek előző nap felköszönteni.
Képzettársítások, amiket az ember nem akar magának, aztán mégis megtörténnek.

Úgy követem az amerikai elnökválasztás híreit, mintha számítana. Az előzőnél még a magentaszínű multinál dolgoztam, és reggel az irodába beérve értesültem a hírekről, most pedig majd a második lockdown első napjának reggelén fogom. Hogy változnak az idők.

Az előbb kinyitottam az ablakot, és határozottan tél-illat volt. Az évszakok is változnak, nem csak az idők.

Világ legjobb dolga, hogy a könyvtár online is működik: beléptem a honlapon a könyvtárjegyemmel, és magazinokat tudok digitálisan olvasni, de még e-könyvek is elérhetőek. Ez még mindig ingyen. Mind=blown.

Cold cold cold

Nagyon akarok írni, de aztán valahányszor leülök a blogger elé, elfogy a mondandóm.

Pedig történnek dolgok, Medvegy egy teljes hete dolgozik! Még nem akarjuk elkiabálni, de tetszik neki, a feladat izgi, a munkatársak szimpatikusak, és a vírushelyzet miatt teljesen home office-ban van.
Lassan bele merem élni magam, hogy itt élünk.

Közben egyre hidegebb van, de próbáljuk húzni az időt, amíg be kell kapcsolni a fűtést, szóval mindenféle alternatívát bevetek: vettünk puha plédeket, ma vadásztam magamnak charity shopból sárga pulcsit itthonra, még a sütéshez is több kedvem van annak tudatában, hogy akkor be lehet állni a sütő mellé. De a piszkos trükköktől sem riadok el, mint pl az ölemben tárolni a macskát - ha még arra is ráveszem, hogy betakarhassam magunkat a fentebb említett puha pléddel, tökéletesen melegen tudja tartani a hasam-combom. Mint egy bio melegvizes palack.

Pont Medvegy szülinapján kezdődik az egy hónapos lockdown, most már rutinosan készültünk rá, valahogy nem visel meg annyira a tudat, mint tavasszal. Az egyetlen sürgős dolog, amit ma gyorsan beszereztem, melegebb edzőruhák mindkettőnknek, hogy valamit csak tudjunk sportolni addig is.
Amióta bármikor elérhető a Primark, minden valaha volt vonzerejét elvesztette, csak akkor megyek, amikor nagyon nagyon muszáj - mert tény, rendkívül praktikus, amikor valami konkrét ruhadarab kell, aminél nem annyira szempont a csúcsminőség (vagyis nem akarok rá sokat költeni) és nincs időm charity shopokat járni.

Kéne egy fotósorozatot indítanom, amikor madarakat piszkálok, elvégre leginkább ebben merül ki a kapcsolatteremtésem a helyiekkel, haha.
Amúgy még nincs igényem nyitni új emberek felé, inkább a külső kényszert érzem, hogy "kéne", elvégre ezt illik, amikor az ember új országba költözik. Biztos eljön majd ennek is az ideje, csak nem most.

Hajnali fél hatkor arra ébredtem, hogy a malac diszkréten, de kitartóan kelteget. Fel-alá sétált a hálóban, időnként nyaffant egyet, átgyalogolt a párnánkon, felugrott a fejem mellé a polcra és nézett.
Én kb. úgy éreztem magam, mint a gyerekek a Jurassic Park raptor a konyhában jeleneténél, levegőt sem mertem venni - eddig óriási szerencsénk volt, Pó sosem keltett minket szándékosan, legfeljebb mi ébredtünk fel arra, hogy tesz-vesz a nappaliban vagy alomra megy. De pontosan tudom, milyenek a macskák, egyszer kelek fel hozzá, és mostantól minden éjjel felpiszkál majd, ha unatkozik.
Szóval csak feküdtem, nem mertem mozdulni sem, de csak nem adta fel - amíg meg nem hallottam, hogy ajtót próbál nyitni és végre megértettem.
Este valaki elfelejtette kitámasztani a fürdőszoba ajtaját, és csóri macska csak be akart jutni pisilni.

Végre vettünk tűt és cérnát, szóval megvarrtam a lába között lyukas leggingsemet, a szárítóból lyukasan előkerült pulcsimat és Medvegy pólóját, aminek az ujján leszaladt a varrás. Szeretek megjavítani ruhákat, ilyenkor mindig úgy érzem magam, mint egy XIX. századi feleség*, és közben elképzelem, hogy a világ hálát ad - nekem, a környezettudatosság, minimalizmus és takarékosság királynőjének, amiért ahelyett, hogy megadtuk volna magunkat a fogyasztói nyomásnak és újat vettünk volna, tűt és cérnát ragadtam és megmentettem a meglévő ruháinkat.

*főleg amikor Medvegy megkörnyékezett a kezében a fekete pólójával, hogy ő nagyon szereti ezt a pólót, de nézzem az ujját, nem tudnék vele valamit csinálni..?

Én leggings-varrás közben, 2020
(The Little Seamstress, Jules Breton, 1858)

Ma vettünk botmixer-aprító-habverő-pürésítő multifunkciós konyhacuccot, örömöm azóta nem ismer határokat. Pürés étrend, itt jövök! Ennek örömére csináltam is brokkolikrémlevest, és ha elfogy a bolti hummusz, nekiállok megint én készíteni. Már csak a kávédarálóm hiányzik otthonról: régen mindig nagy mennyiségben vettem a lenmagot és frissen daráltam, most meg kénytelen vagyok elődarált lenmagpelyhet venni, mint valami barbár.

Easy life and clean shoes

Korábban nem volt saját mosógépünk és hétfőnként a szüleimhez jártam mosni. Jól bejáratott rendszer volt, kivéve, amikor felhívtam anyukámat telefonon és megkérdeztem, milyen programon mossam ki a cipőmet.
Háttértörténet: egész életemben kézzel mostam, mert anyukám azt mondta, úgy kell. Nyilván mindig húztam az utolsó pillanatig, mert gyűlöltem, amikor fél óráig a zuhanyzóba görnyedhettem és kefével sikáltam a cipőimet egyenként. Egy nap meguntam, és megkérdeztem BFFet, szerinte nem lehetne bedobni a mosógépbe..? Ő pedig csodálkozva nézett rám, hogy miért ne lehetne, ő mindig is így szokta.
Szóval megkérdeztem anyukámat, aki kijelentette, hogy ilyet nem lehet, és hatszor megígértette velem, hogy ugye nem teszem be..? Mert tönkre fogom tenni a mosógépet, ha igen.
Persze megígértem, aztán bedobtam a cipőmet és elindítottam.
A gép nem ment tönkre, a cipőm gyönyörű tiszta lett, én pedig úgy éreztem, egy eddig rejtett világ nyílik meg előttem, amiben gyorsan és egyszerűen válnak tisztává a holmijaim.

Ez onnan jutott eszembe, hogy tegnap megint kimostam az egyik cipőmet, és megint úgy örültem neki, mint legelőször.
Hasonló érzés lehetett, amikor a mai automata mosógépek elérhetőek lettek a polgári háztartásokban, csak nagyban.

Skip ad, Skip intro, Skip recap

Nottingham az egyik legfertőzöttebb angol város, szóval kettes szintű óvintézkedéseket vezettek be - amik nem sokban befolyásolják az életünket, amiben viszont igen, abban pont bosszantó mértékben, és leginkább értelmetlenül. Szabályszegni nyilván nem fogunk, egyrészt mert másoktól munkát ellopó (lol) bevándorlók vagyunk és tiszteletben tartjuk a helyi törvényeket, másrészt meg nincs felesleges xszáz fontunk a büntetésre, ha lebuknánk.
Szóval, kettes szinten még minden étterem és bolt nyitva van (konditermek is), pubok csak akkor, ha felszolgálnak meleg ételt (?) - viszont nem szabad más háztartásból embereket áthívni magunkhoz. Ami még érhető lenne, ha a szabadtéri találkozás is tilos lenne, de nem, sőt. Tehát Angol barátaink nem jöhetnek át filmezni, de mi beülhetünk hozzájuk a kertbe, és teljesen legálisan elmehetnénk együtt kocsmázni meg edzeni is (nem megyünk).
Ja, és közben az egyetemeken meg iskolákban ugyanúgy megy a tanítás.
Most kicsit megrázó, hogy azt hittük, itt majd kevésbé leszünk kiszolgátatva az értelmetlen törvényeknek, erre here we are.

Kicsit ráfüggtünk a Grey's Anatomy-ra megint, de nyilván csak a SPOILER lezuhanó repcsiig fogjuk nézni. Egy cikkben olvastam, hogy nem csak én hagytam abba annál az epizódnál, egy komment szerint egy normális ember itt gondolkodik el rajta, mennyi drámát képes elviselni egy sorozat és ha ez a valóságban történne, már többen felvetették volna, hogy a kórház el van átkozva és talán jobb lenne felgyújtani és felhinteni sóval.

Nemrég vettünk egy műanyag varjút, ami az utóbbi idők legjobb beruházásának bizonyult. Ide-oda pakolásszuk a lakásban, terrorizáljuk vele a macskát, ma reggel arra ébredtem, hogy Medvegy csipked vele.
Henry Cawville-nek hívják amúgy.

Álmomban levágtam a hajam vállig érőre. Utána néztem magam a tükörben, hogy ennek most mi értelme volt, ez a hossz áll a leghülyébben és évekbe telik megint visszanöveszteni. 

Aztán felébredtem, és az arcom tele volt a kontyból kiszabadult hosszú hajammal.

Vicces, időnként úgy rácsodálkozom, mintha egy hónap alatt nőtt volna meg hirtelen, nem pedig annak a következménye lenne, hogy három éve tudatosan nem vágom.

Most amúgy szeretnék valami fazont vágni, a hosszát megtartva, lépcsőzetesre talán. Bár nem tudom, minek töröm magam, úgyis jön a sapka- meg sálszezon.

Sejti valaki, miért van tele Friends-es cuccokkal a világ minden üzlete? Lejárt rá a licensz vagy valami?

Miben mérni a honvágyam: a melegségben a szívem környékén, amikor Szerb Antal vagy Szabó Magda könyvet látok angolul a könyvesboltban.
Viszont voltunk magyar boltban, mivel rettenetesen kívántam már a mákot (nem vagyok terhes). Medvegy utólag kiröhögött, hogy gyakorlatilag belaposkúsztam az üzletbe, felmarkoltam egy zacskó Kalifa darált mákot és már menekültem is, nem néztem körül, nem érdekelt semmi más. Nem tudom, miért éreztem magam kényelmetlenül, de nagyon fura volt.

Amúgy érezhetően jobb most, megint kezdenek érdekelni dolgok, ami mindenképpen jó jel. Medvegyre nézve annyira nem, aki most megint hallgathatja, éppen milyen témára csavarodik rá minden figyelmem, de no.

Elkezdtem új olvasmány után kutatni, mert megjött a hangulatom a sok dráma és nyomor után valami kedveshez és romantikushoz. Annyi feltételem volt, hogy ne a jelen korban játszódjon, mert ahhoz most nem volt kedvem.
Két napig (!) túrtam a goodreads, amazon és egyéb listákat, hogy mit olvassak, ami kedves és romantikus, de nem offenzíven buta, pornó vagy YA.
(esetleg félresikerülten modern és felvilágosult azzal, hogy a főszereplő más, mint a többi lány, ő lázad a kor normái ellen: ő nem hord fűzőt, zabolátlan, szőrén üli meg a lovat és inkább megy vívni a fiúkkal, mint hogy hímezzen!)  
Aztán feladtam és nekiálltam újraolvasni a Lány gyöngy fülbevalóvalt.

Amit amúgy a helyi könyvtárból szereztem, mert megjött a könyvtárjegyem! Végig gyanakodtam, hogy mennyi az éves tagdíj, meg mennyit kell fizetni, mert nem láttam sehol kiírva, amikor online regisztráltam. Aztán kikülték postán a kártyámat, szóval ma bementem és kivettem három könyvet, és végig vártam, hogy akkor mivel tartozom, de teljesen ingyen volt az egész. Még mindig gyanakszom, mert nem ehhez vagyok én szokva.

Az egyik magyar influencer kiadott saját ruhakollekciót, kiváncsiságból rálestem, miért ölik egymást a követői - és egyszerű melegítőkért, amikben lehet minőségi időt tölteni. Még csak nincs is bennük semmi extra, egyszínű, basic fazonú mackók.
10+ ezer magyar forintért.
Én komolyan nem értem az embereket.
(és nincsenek teljesen pamutból, csak 30 fokon lehet mosni! oké, leállok)

PSH kihívás - IV.

Moneyball, 2011 - imdb 7.6
Ajánlom? - nem.
Újranézem? - kizárt.
Nagyon halogattam, nem akartam - sportfilm, ennél távolabb kevés dolog áll tőlem. De megnéztem, tetszett, és a végére sikerült izgulnom egy baseball meccsen.
Ezzel együtt nem ajánlom, túl hosszú, és amúgy nem is annyira jó, csak ha az embernek a béka segge alatt vannak az elvárásai, egy amúgy átlagos film is megdicsőül.

Happiness, 1998 - imdb 7.7

Ajánlom? - igen.
Újranézem? - biztosan.

Ezt a filmet még korábban láttam egy felkavaró filmeket felsoroló videóban, és már eleve felpiszkálta a fantáziámat, hogy a review-t készítő ürge nem volt hajlandó mesélni a sztoriról, mert nem akarta ellőni, és a végén ajánlotta mindenkinek megnézésre.

Hát ennél maradok most énis.

(viszont trigger warning kb mindenre, ez nem egy léleksimogató film. ja és a legális beszerzéséhez sok sikert, sehol nincs fent és énis csak DVD-n tudtam levadászni)

The invention of lying, 2009 - imdb 6.4

Ajánlom? - nem.
Újranézem? - nem.

Vígjáték egy fiktív világról, amiben mindenki csak a színtiszta igazat mondja, és egyedül a főszereplő jön rá, hogyan kell hazudni. Tele van jó színészekkel, néha el is mosolyodtunk egy-egy jeleneten, könnyednek tűnt és mókásnak - amíg valamiért át nem ment elég kemény valláskritikába. Értem én, csak nem erről volt szó és nem is tudom, hogy jön ez ide.

PSH egyetlen egy jelenetben szerepelt, szóval nem találtam képet róla.

A Late Quartet, 2012 - imdb 7.1

Ajánlom? - igen.
Újranézem? - igen.

Ezt a filmet sem néztem volna meg, ha nincs a kihívás, de nagyon nem bántam meg. 

Hozzáértés híján számomra a zene varázslat, a zenészek pedig varázslók, ez a film pedig a zenészek életébe enged egy kis betekintést, mindemellett átlagos emberi problémákat is feldolgoz (öregedés és betegség elfogadása, életközépi válság, házasság válsága) - és hát a témából adódóan mellesleg a háttérben elképesztően szép a zene.

Christopher Walken pedig olyat alakít, amitől az ember csak ül a képernyő előtt és nem bírja róla levenni a szemét.

túrasonka

Megnyitottam a facebookot, és első körben le akart tiltani gyanús tartalom miatt (egy hete feltöltöttem valakinek a falára egy képet, és tegnap írtam egy hozzászólást), majd miután bejutottam, sorban jöttek a lelki békém elleni támadások.
A szüleim maszkellenes kommentjei!
Mindenevők kiborulása a vegánok ellen egy fenntartható érkezésről szóló cikk alatt!
Az aktuális politikai hírekről nem is beszélve!
...szóval inkább bezártam az oldalt és tettem be egy kis zenét. A legutóbbi Sonata Arctica album nem is annyira vészes, vagy három szám szinte tetszik róla.

Hétfőn átmentünk az egyik szomszéd városba, amíg Medvegy állásinterjún volt, én várost néztem meg olvastam az Unorthodoxot egy padon ülve egy parkban. Amikor végzett, beültünk egy kávéra és átbeszéltük az élményt, majd sétáltunk még egy kicsit a csöpögő esőben meg felmértük a helyi könyvesbolt kínálatát, mielőtt hazamentünk volna. Este átjöttek Angol barátaink is, hogy tökéletesen kerek legyen a nap, én pedig a nap végén elégedetten megállapítottam, hogy today was, indeed, a good day.

Amúgy egy további fontos kérdés: hogyhogy van még haj a fejemen, illetve szőr a macskán?
Csak mert az összetakarított hajak-szőrök mennyisége alapján mindkettőnknek kopasznak kéne már lennünk.

Tegnap fél óráig válogattam egy online hajszínpróbálgató oldalon, milyen szín állna jól nekem (a szőkén lamentálok jó ideje), és a végén arra lyukadtam ki, hogy igazából nem áll jól semmi, még a saját hajszínem sem. fml.

Kaptam egy emailt az ELTE TTK könyvtártól, hogy tartozom könyvvel és/vagy pénzzel, lépjek be ezen és ezen a felületen a könyvtárjegyem vagy a diákigazolványom számával és rendezzem a dolgaimat.
A problémám a dologgal csupán:
1. hat éve nem vagyok ELTE polgár,
2. ebből kifolyólag az ELTÉs diákom sincs már ugyanennyi ideje,
3. a könyvtárjegyemet is kidobtam már rég,
4. bemenni a könyvtárba meglehetősen nehézkes lenne jelenleg,
5. elég határozott emlékeim vannak arról, hogy az utolsó egyetemi látogatásomkor visszavittem két nálam lévő könyvet, és tény, dereng valami kb. 20 forint késedelmi díjról - csak az már nincs meg, be is fizettem vagy a könyvtáros legyintett rá,
6. semmilyen hivatalos értesítést nem kaptam erről korábban, és a tartozások elévülésének ideje 5 év.
Szóval ezúton üzenem az ELTE TTK könyvtárnak, hogy nyasgem.

Este elsétáltunk bevásárolni: amikor elindultunk otthonról, csak a megszokott szöszölő eső + köd volt, de amekkora szerencsénk volt, mire végeztünk, akkor kezdett szakadni.
Amúgy mindenki kézdörzsölgetve kérdezi, hogy úúú hogy bírjuk az angol időjárást? Nekem pedig rá kellett jönnöm, hogy semmi bajom nincs vele: imádom a sárga esőkabátomat, a bakancsom viszonylag nehezen ázik be, innentől nem különösebben zavar az eső.
Bár tény, D-vitamint már most elkezdtünk szedni.

Pulcsikat viszont sürgősen szereznünk kell, most kivételesen nem a közelgő vizsgaidőszak, hanem a közelgő valódi tél jeges leheletét érzem a tarkómon.

Things I Love Thursday

♥︎ napsárga sál - szükségem volt egyre a hideg idő beköszöntével, és úgy voltam vele, miért ne lehetne sárga..? eddig csak fekete-szürke-kék sáljaim voltak ♥︎ a szezon első pumpkin spice lattéja! egy sort kellett kiállnunk érte, ami kilógott a starbucks elé, de nem adtuk fel ♥︎ apple spice illatgyertya ♥︎ esőt nézni az ablakból ♥︎ végre befejeztem a gyűlöletes, szöszös szürke sapkát! és nem folyt ki a szemem a végére! ♥︎ kitapasztaltuk, hol lehet relatív olcsón friss gyümölcshöz jutni ♥︎ Angol barátaink egyik felének szülinapja volt - különösen nehéz neki ajándékot venni, de nekifutottunk és nagyon úgy tűnt, sikerrel jártunk ♥︎ nekiálltam jógázni, hogy visszafordítsam az eddig folytatott önpusztítást - amennyire nehezen veszem rá magam, annyira jól esik ♥︎

Formám: akkor döbbentem rá, hogy kezdődik a 25 órás böjt, amikor anyukám rám írt, hogy könnyű böjtöt.
Mivel ekkor már vagy négy órával volt mögöttem az utolsó étkezésem és elég éhes voltam, enyhe pánikban rákerestem, Nottinghamben hánykor megy le a nap (a napnyugta jelöli a böjt kezdetét).
Öt perccel korábban ment le.

Szóval a tegnapi volt eddigi pályafutásom legszenvedősebb böjtje: többször innom kellett pár korty vizet, mert kezdett beszűkülni a látómezőm és így is egész nap az volt az érzetem, hogy a fejem be van horpadva. Viszont két perccel a 25 óra lejárta után beporszívóztam egy hatalmas adag brokkolit meg egy vegán sajtos melegszendvicset, kihorpadt a fejem és helyreállt a béke.

A beköltözésünkkor Medvegy kapott Angol barátainktól egy peace lily-t, amit szenvedélyesen próbál megölni, mióta Pó beleevett és hányt tőle: óvatosak voltunk, mivel olvastuk, hogy macskáknál nyáladzást és hányást okoz, csak hát nem eléggé, mivel korábban nem volt szokása szobanövényt enni.
Egyszer hagytuk őket együtt felügyelet nélkül, a macska aznap este zöldet hányt.
Szegény peace lily azóta a polc legtetején lakik, és már erőteljes kókadásnak indult, amikor átvettem és nekiálltam visszahozni az életbe: az első öntözés után pár órával látványosan kihúzta magát és egyenesebben álltak a levelei. Életemben először kezdek kötődni egy növényhez, ne haljon már meg most.

Kiolvastam az I'm thinking of ending things-et, amikor elmeséltem Medvegynek miről szól, lebaszott, hogy ezt komolyan most kellett? Nem akarom elspoilerezni, de nem egy boldog könyv.

Amúgy répatortát akarok sütni, csak húzom az időt, amíg várom, hogy beüssön a görcsoldó és végre fel tudjak kelni a kanapéról.

Nowhere to look but inside Where we all respond to Pressure

You turned the tap dance into your crusade

But here you are with your faith
And your Peter Pan advice
You have no scars on your face
And you cannot handle
Pressure 

Medvegy nézi a The Boys-t, szóval én is nézem, és atyaég de szomorú ez a sorozat.
Jókat nevetünk rajta.

Éveken keresztül sznobnak találtam azokat, akik csak eredetiben olvasnak könyveket, de így utólag megkövetem magam, mióta rákaptam az angol könyvekre, tényleg nem olyan jó már fordítást olvasni. Ezzel együtt éljen a magyar irodalom meg műfordítás, meg amúgy is, a Harry Potter nekem örökre Abszol út meg Piton professzor lesz, csak hát na.

A szinkronnal is hasonlóan vagyok, de az már teljesen más tészta.

Ezt amúgy annak apropóján, hogy elkezdtem nézni Netflixen az I'm thinking of ending this-t, aztán arra jutottam, hogy előbb lehet el kéne olvasni, és elég volt meglátnom a magyar címet (Azon ​agyalok, hogy ennek véget vetek), és már ment is a kindle-mre az eredeti verzió.

Úgy tűnik, itt is végérvényesen beköszöntött az ősz, a hétvégén elpakolom a szandáljaimat és a rövidnadrágomat. Micsoda szerencse, hogy kb. semmi meleg holmit nem hoztam júliusban, mert úgy volt, addig úgyis jönnek a szüleim látogatóba meg hát mi is fordulunk legalább egyszer, így lesz lehetőségem élni a minimalizmust és a kapszularuhatárat, haha.

Mosógépünk végülis van.

Don't ask for help

You're all alone

Pressure

You'll have to answer

To your own

Pressure

Panaszkodtam BFF-nek, hogy Pó néha csak úgy megáll előttem és hisztizik, amit én úgy fordítok, hogy unatkozik - mire megjelent a háttérben az ő cicája és pontosan ugyanúgy behisztizett a beszélgetés közepébe. Pedig neki konkrétan a macskája a hobbija, szerintem azzal a cicával többet foglalkozik, mint néhány ember a gyerekével.
Szóval megnyugodtam, hogy ez ilyen macskadolog, hogy ha lenne hüvelykujjuk, már rég ránk hívták volna a Petát, amiért unalmas a cicaélet.

de fehérek a karjaim, atyaég

Tegnap elmentünk kicsit felfedezni, végül vízhólyagot sétáltam a lábamra és villamossal jöttünk haza. Nagyon fura, Nottingham nagy város, több egyetemmel, mi a város relatív közepén lakunk*, de közben mégis érezhetően vidék. Túl sokáig voltam budapesti, szóval nyilván alacsonyan vannak az elvárásaim, de ha tíz évig kimerül a kapcsolatom a természettel a Városligetben, nagyon tudok örülni egy kicsit több zöldnek is - még akkor is, amikor a természet zöld szederbokrai szarrá szúrják a karomat.

*este fél kilenckor a macska kitalálta, hogy nem hajlandó megenni a kajáját, szóval leszaladtunk a szomszéd tescóba másfajta kajáért. mindez kb. húsz percet vett igénybe.
nekem, zuglói lánynak ez még mindig varázslatos.

Vasárnapi fix programunk Angol barátainkkal a közös edzés, és tegnap kitaláltuk, hogy a szokásos dél-1 helyett most menjünk 9kor. Már amikor szólt az ébresztő, megbántam a dolgot, a futópadon már rázott az undor, de végül csak sikerült letolni egy közepesen elfogadható edzést. Viszont ezt a reggeli testmozgás dolgot nem tudom, meg tudom-e valaha szeretni, vagy legalábbis -szokni.

Majd jobb lesz, ha

És én komolyan azt hittem, minden egy csapásra jobb lesz, ha elköltözünk. Ha ha.

Sokáig lamentáltam, mennyire teregessem ki ezeket a dolgaimat: nem szokásom a nyomorommal figyelmet koldulni, de sunyulni sem szeretnék, vagy előadni, hogy minden szupika. Kicsit még mindig nem tudom, hol húzzam meg a határt, ami még belefér egy nyitott énblogba, de ez az életem egy akkora részét tölti ki mostmár, hogy egyre erősödött az az érzés, hogy mellébeszélek és kerülgetek valamit.

Szóval a mentális egészségem nagyon nem oké manapság.

Tény, hogy évek óta nem igazán vagyok a helyzet magaslatán, és amilyen szerencsém van, még pont találtam magamnak pszichiátert, akivel végre sikerült megnevezni a problémámat, de tényleges kezelésre a lockdown, majd az államvizsga miatt nem jutott idő. Most pedig nagyon nem tett jót, hogy elég távol kerültem a családomtól és a barátaimtól,
egy idegen országban,
egy világjárvány/gazdasági válság közepén,
munka nélkül.

Azért tisztában vagyok vele, hogy 2020-ban kicsit mindenki alól kicsúszott a talaj és mi amúgy is nehezített terepen vagyunk, ami egy normális lelkületű embert is megviselne - de közben ezzel együtt is szerencsésnek mondom magam, mert itt van mellettem Medvegy és Angol barátaink, mindenki más pedig egy skype hívásra. És mégis.

A józan eszemmel mindig tudtam, hogy hülyeség külső faktorokba kapaszkodni ("majd biztos jobb lesz, ha: lediplomázom, elköltözünk, meglesz a lakás, itt lesz a macska, lesz munkánk"), mert a probléma a fejemben van, azt pedig jó esetben viszem magammal mindenhová, mégis folyamatosan ezt mondogattam magamnak.
Most jutottam oda, hogy nem akarok tovább várni egy távoli és homályos időpontot, nekem kell lépnem.
Mert őszintén megrémít, hogy úgy élem le az életem, hogy végig vártam, mikor lesz majd jó.

Nem tudom, mit akarok ezzel így, ilyen formában, de talán jó lesz arra, hogy számonkérhetővé teszem magam, elvégre ha már coming out-oltam, csinálnom is kell valamit.

Tegnap este került sor a fürdőzésre: Medvegy csak röhögött, amikor türelmetlenül álltam a kád mellett és néztem, ahogy nagyon nagyon nagyon lassan emelkedik a vízszint, mire végre megfelelőnek ítélte (ő szakértő, én világéletemben zuhanyzós típus voltam), bedobhattam a Lush-os fürdőbombámat és befeküdtem.
Több szempontból is kudarcnak élem meg az egészet: ugyan a fürdőbomba jó szagú volt és mókásan pezsgett úgy kb 10 másodpercig, de a vizet éppen csak rózsaszínre színezte, és ennyi; aztán szerintem tovább tartott megtölteni a kádat, mint amennyi időt benne ültem, mert elkezdtem unatkozni. Egy ponton behívtam Medvegyet magam mellé, akkor egy kicsit megint jó volt, de aztán ő is unta és kiszálltunk.
Szóval most sír a lelkem, hogy elpazaroltam ennyi vizet és még csak nem is szórakoztunk jól.

Portré Póról

Elhatároztam, hogy mostantól magamnak illusztrálom a blogot, mivel semmihez sincs kedvem manapság, de a rajzoláshoz kicsit kevésbé nincs kedvem, mint minden máshoz.
Meg a telefonom kameráját nagyon unom, a fényképezőgépemet pedig otthon hagytam, és belátható időn belül nem jutok haza.

Amennyire imádom ezt a lakást, döbbentesen gyorsan látszik benne a kosz: naponta többször tartok kis villámtakarítást, és mindig van mit csinálni.
Talán ez a sors bosszúja, amiért mindig is gyűlöltem takarítani és otthon otthon nem is végeztem valami rendszeresen, to be honest.
Viszont rendet annyival könnyebb tartani, ha az embernek kevés holmija van, és annak a kevésnek mind megvan a saját, könnyen elérhető helye!